Egy hete kezdte a felkészülést csapatunk, Radványi Miklós összességében elégedett az eddigi munkával.

Ezen a héten napi két közös gyakorlással, edzőtáborban készült a következő idényre felnőtt csapatunk. Szombaton pedig következik az első mérkőzés is, ezért pénteken könnyebb tréningek következnek játékosaink számukra.

– Nagyon jól telt az edzőtábor eddigi része, az idő is jó volt, a játékosok partnerek mindenben, jól dolgoznak, bár valakitől többet várok. Többé-kevésbé elégedett vagyok velük, azt a munkát, amit akartunk, elvégeztük. A pénteki két edzés valamennyivel könnyebb lesz, szombaton előkészületi mérkőzést játszunk, nem szeretném, hogy gondok legyenek. Biztos nem lesz friss a társaság, de van 22 játékos, félidőben lecserélem a felét, gondolom nem lesz probléma – beszélt az elmúlt napokról és a tervezett programról Radványi Miklós.

– Ez után a hét után nemigen várják a meccset, de a felkészülés alatt mindig ez van. Nagyon rövid az alapozás, ezen a héten tudunk keményebben készülni, s ez a rész jövő hét szerdáig tart, utána hangolni kell a bajnoki meccsekre, könnyebb, taktikai edzések következnek. Ezt az időszakot ki akartuk használni arra, hogy a srácokat fizikálisan fölkészítsük – magyarázta a vezetőedző.

Szóba kerültek az új játékosok is, akikről elárulta, mindhármat szerette volna a csapatban tudni, s itt is vannak. Reméli, a következő napokban a kiszemeltek is aláírnak és akkor meg lesz elégedve. Röviden jellemezte is az új szerzeményeket. Mint mondta, Pillár nem idős, de tapasztalt belső védő, aki jól fejel, védekezésben és támadásban is ki lehet használni ezt a tudását. Jó a párharcokban és a felpasszokban.
Jakub Brasen univerzális játékos, több poszton bevethető, s mindkét lábbal egyaránt ügyes, gyors, dinamikus és jól cselez. Novák Csanádot is akarta, ahhoz, amit játszani akar a csapattal, szükség van egy magas emberre, aki háttal a kapunak meg tudja tartani a labdát. Neki minden képessége megvan ehhez, jól fedezi a labdát, ha jó erőben lesz, hasznos tagja lesz a csapatnak.

Recommended Posts