Sikerült összehangolni a tanulást és a futballt, a következő év kicsivel nehezebb lesz.

U19 Közép B 3. hely, U17 4. hely
U19 Közép-Kelet 6. hely, U17 3. hely

Tóth László szakmai igazgató szerint az utánpótlásban a legfontosabb feladat a szezonban az év elindítása volt, annak ellenére, hogy sok nehézség volt, a gimnázium vezetésének aktív közreműködésével maradéktalanul jól sikerült beindítani az akadémiai képzés.

– Összehangoltuk az órarendet az edzések időpontjával, ami évről-évre nehezebb lesz, mert több évfolyamunk lesz, több lesz az ütközés, nehezebb lesz összehangolni a pályák délelőtti használatát. Újabb erőpróba lesz a második évfolyam elindítása, hogy minőségben és mennyiségben is össze tudjuk toborozni a környékbeli tehetséges játékosokat. Olyan gyerekekre van szükségünk, akik alkalmasak Mezőkövesdet méltón képviseli az utánpótlás bajnokságokban – hangsúlyozta Tóth László.

Kifejtette, azokat a területeket célozzuk meg, amelyek kiesnek az elit látóköréből, így a Jászság, Poroszló, Tiszafüred, Salgótarján környéke, Eger bizonyos negyede. Figyelembe vesszük az előéletüket, hogy ne itt kezdjenek el megtanulni focizni, legyen futballiskolai előéletük. További kritérium, hogy az iskolai tanulmányaikban is jó közepes szintet érjenek el. Óriási teher a sportot és a tanulást összehangolni. A heti 6-7 edzés és egy mérkőzés mellé be kell illeszteni a tanulást, úgy, hogy ne menjen egyik a másik rovására.

– Egy évvel fiatalabb korosztályt, két csapatot indítottunk a Közép-B és Közép-Kelet csoportokban, ahol nem volt elsődleges cél a bajnoki cím. Mindkét csoportban olyan csapat játszott, amely megfelelő erősséget képviselt, nem volt egy top és egy második vonal, hanem két komoly játékerőt képviselő csapattal álltunk ki. Ha egy bajnokságra koncentrálunk, nyerünk, de nem is juthattunk volna föl. Jövőre ezek a gyerekek a saját korosztályukban fognak szerepelni és meg akarjuk nyerni a bajnokságot, majd osztályozón feljutni a másodosztályba – vázolta az idei és jövőbeni célokat a szakmai igazgató.

Idény közben többen is lemaradtak az egyes csapatoktól. Tóth László szerint a labdarúgásban mindig van lemorzsolódás, de talán azoknak sem múlt el nyom nélkül az itt töltött 5-10 év, akik távoztak és a  térségben meghatározó szerepük lesz a megyei csapatokban. Mezőkövesd látja el a környéket felnőtt szinten olyan játékosokkal, akik itt nevelkedtek.

– Megpróbálunk mindenkinek lehetőséget adni, dupla csapatot indítottunk U17-ben és U19-ben, itt a tehetség mellett kell akaraterő. Amikor jön a holtpont, akkor nem feladja, hanem leküzdi a nehézséget, utoléri a többit, meggyőzi az edzőt, ő a legjobb. A tehetséget eltiporni nem lehet, ez egy erőpróba. Aki könnyűnek találtatik, vagy vállalja föl a harcot, vagy alulmarad. Választhatja a könnyebb utat és elmehet, akkor sok sikert kívánunk neki. De van visszaút, a megye 1-es felnőtt bajnokságban megugorhat a fejlődése, volt már példa ilyenre, aki onnan visszajött az akadémiára – emelte ki Tóth László.

 

 

Recommended Posts