A szezon legfontosabb meccse következik

2017-03-10 16:32
tomiszlav_szivics2

Szombaton az idényben negyedik alkalommal csapunk össze a gyirmótiakkal.

Három döntetlen és egy győzelem az idénybeli mérlegünk a Gyirmót ellen. A győriek tavaly szeptember vége óta nem nyertek bajnokit, rossz sorozatuk az ellenünk vívott hazai bajnokijukkal kezdődött, amikor 1-0-ra győztünk ellenük. A tavalyi szezont nyolc vereséggel fejezték be. Tavasszal két döntetlennel indították a bajnokságot (Paks, Vasas) és a Magyar Kupában is két döntetlent játszottak velünk, de idegenbeli góllal mi jutottunk tovább. A Gyirmót jelenleg 15 ponttal sereghajtó az OTP Bank Ligában, míg mi 30 ponttal állunk az ötödik helyen.

– Szombaton jön a szezon legfontosabb mérkőzése, bízom a csapatban és várom a győzelmet. Sokat kell dolgoznunk a pályán is. Hét közben rengeteget dolgozunk, várom a csapat fejlődését. A srácok partnerek mindenben, a munkának előbb-utóbb meg kell, hogy legyen az eredménye – mondta Tomiszlav Szivics, csapatunk vezetőedzője.

Kiemelte, ha minden meccsen változtatni kell kényszerűségből a kezdőcsapaton, nincs olyan együttes, amely ezt ne érezné meg. Nálunk is ez van, olyan időszakban vagyunk, hogy minden ellenünk szól. Az őszi szerencséért valakinek fizetni kell, most ezt is tesszük.

– Jól jön majd a válogatott szünet. Fölfelé vezető úton járunk, de ahhoz kell egy eredmény, amely bizonyítja azt, hogy ez így van. Érzem, hogy a csapatban benne van az, hogy sok mindenben előre lép, az ötödik helyet kivéve – mondta Tomiszlav Szivics.

Hudák eltiltása lejárt, a vezetőedző kifejtette, meglátjuk, lesz-e visszatérő, nagyon fontos lenne, mert a Gyirmótban öt játékos is magasabb 190 centinél, Novák két méternél is. Hogy le tudjuk védekezni szögletnél, s más helyzetnél őket, az nagyon nehéz feladat. Olyan típusú játékot kell játszanunk, hogy ezt kikerüljük.

A mérkőzés szombaton 15:30-kor kezdődik, az M4sport.hu élőben közvetíti. A találkozóra a hölgyek 0 forintos belépőkkel mehetnek be, s ingyenes tikettekkel várjuk a gyerekeket és szüleiket, valamint félárú belépőkkel a Nemzeti Sport kuponnal rendelkezőket.