Az Afrikai Nemzetek Kupájának selejtezőjében Niger 1-1-es döntetlent játszott Egyiptommal. A mérkőzés hőse a Mezőkövesd Zsóry FC télen szerződtetett támadója, Amadou Moutari volt.


 

Minden futballista számára a legnagyobb megtiszteltetés, ha hazáját képviselheti címeres mezben. Az Afrikai Nemzetek Kupájának selejtezője a végéhez ért, a hatodik forduló következett. Egy hosszú sérülés után újra meghívót kapott a nigeri válogatottba Amadou Moutari.

A huszonöt éves játékos eddig szám szerint huszonkét alkalommal volt felnőtt válogatott, az első találkozóján alig volt több mint tizennyolc éves. A mértékadó transfermarkt becslése szerint az egyik legértékesebb játékosa a nigerieknek.

A selejtezőcsoport végső sorrendje már a mérkőzéstől függetlenül eldőlt, Niger pedig nem érhetett oda a második helyre. A találkozó mégis jó lehetőséget biztosított arra, hogy egy Egyiptom erősségű gárdával szemben is megmutassa a gárda, van keresnivalója. A pályán megtett mindent a nigeri legénység, ami a végeredményben is megmutatkozott. Amadou Moutari szenzációs góljával döntetlent ért el.

Niger-Egyiptom GÓL-Moutari

A J-csoportot így Tunézia nyerte meg (15 pont), míg Egyiptom a második helyen végzett (13). Niger öt egységgel harmadik lett, utolsóként Szváziföld zárt egyetlen ponttal.

A találkozó érdekessége továbbá, hogy a lelátón több mezőkövesdi mez is feltűnt. Amadou szerettei érkeztek meg sárga-kék felszerelésben:

Niger-Egyiptom 2

Fantasztikus érzés volt újra meghívót kapni a válogatottba. Már hosszú ideje nem léptem pályára címeres mezben. Külön öröm az eredmény és az, hogy megszereztem pályafutásom első gólját a nemzeti csapatban. Mindent megtettem a csapatért, büszke vagyok a gárdára. Remek volt látni, hogy a szeretteim itt voltak a stadionban. – fogalmazott honlapunknak Amadou Moutari.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Afrikai Nemzetek Kupája – Selejtező – 6. forduló
Niger – Egyiptom 1-1 (0-0)
Niger, Général Seyni Kountché Stadion

NIGER: Daouda – Razak, Cisse (Adje 60.), Dela, Fazaz , Garba, Inoussa, Moutari (Lawali 86.), Salamoun, Sidibe (Koita 67.), Wonkoye.
EGYIPTOM: El Shenawy – Ali, Amro, Gabr, Ghazal (Trezeguet 46.), Hafez, Hamdi (Mohamed A. 69.), Hany, Hassan (Mohamed M. 79.), Mansour, Warda.
Gólszerző: Trezeguet (47.), Moutari (82.)
Sárga lap: Hani (24.)
Sütő Gergő

(FOTO: Amadou Moutari)

Recommended Posts