Vasárnap megkezdi bajnoki szereplését U14-es csapatunk, nincs sok változás a keretben.

A végéhez ért a felkészülés, vasárnap már élesben rúgják a bőrt U14-eseink. Horváth Tamás együttese továbbra is az egri játékosokból áll. Nem volt nagy mozgás a keretükben, mindössze ketten távoztak, a kapus Csáki Marcell Jászberényben, a védő Alaxai Áron a Puskás Akadémiánál folytatja.

– Jelenleg 19 játékosunk van. Szerettünk volna igazolni játékosokat a régióból, olyanokat, akik kerestünk, akik hasonlóan képzettek a mieinkhez. Voltak próbázók is, de talán elriadtak az elvárt munkától, hozzáállástól. Így nem sikerült játékost igazolnunk, ellenben hárman (Berencsi Barnabás, Holló Gergő, Balázs Patrik) fölkerültek a 2004-esek közül. Vannak hiányposztjaink, főleg védőjátékosra volna szükségünk. Bízunk abban, hogy jövőre, az akadémiai rendszerbe illeszkedve sikerül olyan játékosokat hoznunk, akik tudnak velünk játszani – mondta Horváth Tamás.

Kifejtette, tavaly egy évvel fiatalabbak voltak a többieknél, de helytálltak a nagyobbak között. Idén szeretnék megnyerni a bajnokságot és osztályozót játszani az nb1-ért, s fel is jutni az első osztályba. A felkészülés során a támadók elfogytak, de a második -harmadik fordulóra visszatérnek a pályára.

NB2 Észak 1. forduló

Mezőkövesd Zsóry – Felsőtárkány augusztus 28. 10 óra

Recommended Posts