Pintér Attila sokat visszakapott az edzéseken gyakorolt dolgokból, Kondás Elemér látott szép dolgokat, de hibákat is.

Kondás Elemér: Voltak dolgok, amelyekkel elégedett voltam, volt, amivel nem, de a Mezőkövesd két sorral játszott, mindkét félidőben friss emberek jöttek, s nb1-es rutinnal rendelkező csapatuk kezdett. Nálunk hat csere volt, főleg fiatalok játszottak. Voltak szép dolgok, előfordult, hogy belehibáztunk, s abból gólt kaptunk, öngólt is sikerült lőnünk, de a második félidei játék az rendben volt. Nem kaptak szerepet azok, akik a csütörtöki Európa Liga mérkőzésen pályára lépnek, de a mostaniak közül páran ott lesznek majd a keretben. A most pályára lépők közül sokan még most kezdték a felkészülést, hiszen U19-ben, U23-ban szerepeltek, három edzésen vannak túl, s így is kilencven percet játszottak ebben a hőségben.

Pintér Attila: Egyhetes edzőtáboron vagyunk túl, rendesen tették a dolgukat a gyerekek, többet nem is vártam. Játszottunk három játékrendszerben is, hogy megnézzem, hogy azok a dolgok, amelyeket a héten átvettünk, mennyire ragadtak meg a fejekben. Elég sokat visszakaptam, frissességet nem vártam. A második félidőben voltak problémák, amelyeket át kell beszélni. Amit várhattam egy heti felkészülés után, az rendben volt, most jön még csak a neheze.

Recommended Posts