Kétszer volt gólkirály hazájában, az idei kiírásban is szerzett már 13 gólt. Azért érkezett, hogy góljaival sikerre vezesse a Mezőkövesd Zsóry FC-t. Csapatunk új igazolásával, a négyszeres grúz válogatott Budu Zivzivadzéval beszélgettünk.


– Mi alapján választottad a Mezőkövesd Zsóry FC-t?

Ideigazolásom előtt már tudtam, hogy milyen erőt képvisel a csapat. A magyar bajnokság meghatározó együttese a Mezőkövesd. Remek gárdába érkeztem, kimondottan passzol az itteni stílus az én játékomhoz. Természetesen én is a pályán szeretnék bizonyítani, de azért dolgozok, hogy ezt minél hamarabb láthassák a szurkolók.

– Ha már gólokat említettél. Mire számíthatnak tőled a szurkolók?

– Minél többször be akarok találni. Nem sok dolog van amit kiemelnék, azonban a legnagyobb erényem, hogy nagyon éhes vagyok a sikerre. Fizikumomnál fogva egy erős támadó vagyok, minden pillanatban a gólszerzés lehetőségét keresem.

– Előző csapatodban bizonyítottad ezt. Milyen évek vannak mögötted?

– A Torpedo Kutaisi nagy hagyományokkal rendelkező együttes hazámban. Megtiszteltetés volt ott futballozni. A gólok tekintetében a grúz bajnokságban kétszer voltam gólkirály. Egyszer 13, majd utána 22 találattal. Itt még kiemelném, hogy ideigazolásom előtt még 18 találkozón pályára léptem a Kutaisiben. Ezen megmérettetéseken 13 alkalommal vettem be az ellenfelek kapuját.

– Remek teljesítményeddel felhívtad a figyelmet magadra a nemzeti csapatnál is. 

– Valóban így van. Minden futballistának a legnagyobb megtiszteltetés, ha címeres mezben pályára léphet. Négy alkalommal ez megadatott nekem, de nyilván ezzel nem elégedtem meg. Nap mint nap azon vagyok, hogy kiérdemelhessem újra. Mindent megfogok tenni a klub és a válogatott sikeréért.

– Milyen jövőbeni terveid vannak?

– A fociban soha nem lehet tudni, hogy mi fog következni. Szeretnék meghatározó játékos lenni Mezőkövesden, majd jó játékkal és gólokkal hozzájárulni céljaink eléréséhez. Minden körülmény adott ahhoz, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból.

– Hogyan lettél futballista? 

– Egészen kicsi korom óta egy cél lebegett előttem: nagyon jó labdarúgó akartam lenni. Semmi sem tántoríthatott el abban, hogy lépcsőről lépcsőre haladjak az álmaim felé. Mezőkövesd egy újabb nagy lehetőség az életemben. Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor együtt ünneplünk egy győzelmet a szurkolókkal.

Sütő Gergő

Recommended Posts