A Gyirmót elleni mérkőzéssel kezdődött a csapat vesszőfutása, Benczés Miklós nem keresi másban a hibát.

– Sok sikert kívánok a csapatnak. Nincs még veszve semmi, ez a válogatott szünet pedig lehetőséget ad arra, hogy váltás történjen. Nyilván mondjuk tíz játékost nem lehet lecserélni, ilyenkor az edzőnek kell felelősséget vállalnia. Sajnálom, hogy így alakult, hogy ősszel nem tudtam feljutást érő pozícióba vinni a csapatot – búcsúzott a csapattól Benczés Miklós, korábbi vezetőedző, aki a Budaörs elleni mérkőzést követően ajánlotta föl lemondását a vezetőségnek.

– Nem indulatból hoztam döntést, de nem is gondoltam a mérkőzés előtt, hogy kikaphatunk, mindig győzelemben gondolkodom. Amikor már közel jártunk a lefújáshoz, akkor ért meg bennem az elhatározás – tette hozzá Benczés.

Elmondta, elsősorban magában keresi a hibát, a fejlődés első lépcsőfoka, hogy felismerjük, hol hibáztunk.

– A Gyirmót elleni vereséggel kezdődött a vesszőfutás. Akkor hoztam egy rossz döntést, a harmadik csere után 50 másodperccel megsérült az egyik játékosom és létszámhátrányban fejeztük be a találkozót, az utolsó pillanatokban gólt kapva. Hullámzóvá vált teljesítményünk, gödörbe kerültünk, amelyből nem tudtunk kijönni. A legjobb tudásunk szerint készültünk föl az ellenfélből, a saját taktikánkat így alakítottuk ki, és a saját játékunkat is elemeztük. Ha ebben hibáztunk, a felelősség az enyém – fejtette ki Benczés Miklós, aki bízik abban, hogy jó döntést hozott és sikerül csapatunk álma, a feljutás az élvonalba.

Mint mondta, ennek érdekében sokat tesznek Mezőkövesden, megérdemelnék a csapatot idegenben biztató szurkolók is. Ő is úgy búcsúzik: Hajrá Kövesd!

Recommended Posts