Csak az U19 örülhetett

2016-12-05 22:15
IMG_3306

Az idősebbek legyőzték a gyöngyösieket a hétvégén, a fiatalabbak viszont kikaptak.

U19 Közép B
Mezőkövesd Zsóry – Gyöngyös 7-1 (4-0)
Mezőkövesd: Sütő – Pelyhe, Madarassy, Megyeri, Havasi, Kiss, Borza, Szabó, Jacsó, nyeste, Figeczki. Csere: Dósa, Tasi, Maráczi, Nagy, Molnár, Mezőssy.
Gólok: Figeczki, Jacsó, Szabó 2-2, Nyeste, ill. Péntek
Kiállítva: Tasi (52. perc, Mezőkövesd)

Szabó László: A csapat megtett mindent, ez gólokban is megmutatkozott, kijött a két csapat közti különbség. A többi mérkőzést is komolyan vettük, de ezt méginkább. Míg máskor visszafogottabb volt a társaság, hogy majd úgyis meglesz a mérkőzést, most ezt véresen komolyan vettük és ezért született ez a magabiztos győzelem. Nekünk ez a három pont nagyon kellett ahhoz, hogy ott legyünk az élbolyban és legyen sanszunk a bajnokság megnyerésére. A Szent István elleni mérkőzést nagyon sajnáltam, az a meccs volt az, amikor nem sikerült semmi, ha reggelig játszunk, sem tudunk gólt rúgni. Kiegyenlített a mezőny, ha tartósan jobb formát tudnánk mutatni, ott lehetnénk az első helyen, de ez egy olyan bajnokság, ahol mindenki megverhet mindenkit.

U17 Közép B
Mezőkövesd Zsóry – Gyöngyös 0-1 (0-1)
Mezőkövesd: Bercsényi Bá., Tóth K., Molnár M., Kovács, Csörgő, Kalocsai L., Bálint, Tóth, Urbán, Bercsényi Ba., Sike. Csere: Nagy, Sebestyén, Gondos, Gíber, Kaló, Pap, Pál
Gól: Berkes

Az U19-17 Közép-keleti csoportban szereplő csapataink december 7–én játszanak Veresegyházon.

Galéria