A második félidőben ismét kicsúszott a kezünkből a győzelem, egy pontot sikerült szereznünk a megyei derbin.

Diósgyőri VTK – Mezőkövesd Zsóry FC 2-2 (0-2)
Debrecen, 3043 néző, vezette: Iványi Z.

DVTK: Antal – Jagodinskis (Daushvili 72.), Tamás M., Vela, Makrai, Ugrai, Mevoungou, Busai A. (Fülöp 81.), Szarka, Novothny, Eperjesi. Vezetőedző: Bódog Tamás

Mezőkövesd Zsóry: Tujvel – Gohér, Szeles, Hudák, Vági, Bacselic-Grgics, Strestík, Egerszegi, Kink (Diallo 66.), Sós B. (Baracskai 61.), Molnár (Pauljevics 83.). Vezetőedző: Radványi Miklós

Gólszerzők: Molnár G. (13.), Sós B. (17.) ill. Makrai (48.), Busai A. (68.)

Bár a félidőben két góllal vezettünk, végül be kellett érnünk a döntetlennel a Debrecenben rendezett megyei rangadón. Az eső sem hűtötte le a kedélyeket a találkozón, amely nagy adok-kapokat hozott, voltak kemény belépők, sárga lapokból viszont jóval kevesebb, amit ki is osztott Iványi játékvezető, abból is volt amelyik időhúzásért, vagy műesésért járt.
A mieink az első két lehetőségüket gólra váltották, a 12. percben Kink a bal oldalról lőtt kapura, Antal kiütötte a labdát, a védők viszont nem szabadítottak föl azonnal, s Kink megzavarta őket. A labda Molnárhoz került, aki a rövid felsőbe lőtt. A 17. percben Molnár passza után Sós volt eredményes. Ezután lassan magához tért a Diósgyőr, a 24. percben okoztak zavart a kövesdi kapu előtt, de védőink fölszabadítottak. A 30. percben Vela lőtt nagy helyzetben a kapu fölé, a 42.-ben ugyancsak Vela próbálkozását fogta Tujvel. A játékrész utolsó gólszerzési lehetősége előttünk adódott, Bacselics-Grgics lőtt 11 méterről fölé.
A szünet után azonnal szépített a Diósgyőr, egy szöglet után Tujvel ütötte ki a labdát, a visszaadott beadásból pedig Makra fejelt a hálóba. Ezt követően beszorította csapatunkat a DVTK, az önfeláldozóan játszó védőkön múlt, hogy nem esett újabb miskolci találat. A diósgyőriek többször büntetőt reklamáltak, de a játékvezető egyik esetért sem ítélt tizenegyest.
A túloldalon azért sem, amikor Baracskai került helyzetbe a 65. percben és a kapus ütötte el a labdát és csatárunk lábát. A 68. percben Vela jobb oldalról belőtt labdájába ért bele Busai és egyenlített. Három perc múlva majdnem megszerezték a vezetést a vendéglátók, Ugrai szép lövését védte bravúrral Tujvel, akinek néhány perc múlva ismét dolga volt, Szarka adott neki munkát. A 81. percben Baracskai a bal oldalról próbálkozott, a megpattanó labda Diallohoz került, s be is lőtte, de a támadónk előzőleg lesen volt. A hajrában még voltak próbálkozásai a Diósgyőrnek, de gólt nem szereztek, ahogy mi sem, bár Baracskait a 16-os vonalánál Mevoungou felvágta, de szabadrúgás nem járt, csak egy sárga lap Baracskainak. Kaptunk később egy szabadrúgást, s Gohér lövése ígéretes is volt, de a 25 méteres szabadrúgást Antal végül védeni tudta.

Bódog Tamás értékelése: Az első félidő értékelhetetlen, a másodikkal elégedett vagyok. A szünetben a játékosok fejeben rendet kellett rakni. Agresszivitás nulla, szét vagyunk szakadva a pályán és ilyen nyálasan nem lehet játszani. A második félidő játékára lehet építeni.

Radványi Miklós értékelése: Az első félidőben fantasztikusan játszottunk, volt a csapatban sebesség, agresszivitás. A második játékrészben három perc után kaptunk egy buta gólt. Kissé bosszús vagyok, de játékosainkat meg szeretném dicsérni.

Recommended Posts