Egyetlen ponton múlt a bajnoki cím U14-es csapatunknak, Horváth Tamás szerint a fizikai különbség volt a döntő.

Hetvenöt pontot gyűjtve, huszonöt győzelem mellett mindössze két vereséget szenvedve lett második az NB II. Északi csoportjában U14-es csapatunk. A cél a bajnoki cím, s az NB I-be jutás lett volna, így érthetően csalódásként éli meg a gárda az ezüstérmet.

– Ez a csapat a játéktudást tekintve kimagaslott a mezőnyből, más szempontok döntöttek a bajnoki cím sorsáról. A különbséget a Sajóvölgye Focisuli javára testméretükből fakadó előny jelentette, amelyet a három mérkőzésből kettőn ki is tudtak használni. Azokon a meccseken öt gólt kaptunk, négyet pontrúgásból. Ők jobban védekeztek, igyekeztek tördelni, szabálytalanságokkal megakasztani játékunkat. Sajnos éppen azon a két mérkőzésen hiányoztak a magas védőink, s a kapusunk sem tudta jobban segíteni a védekezésünket a döntő szituációkban, de mindezen javítani fogunk – értékelt Horváth Tamás, U14-eseink edzője.

– A játékkészséggel, a tudatos taktikai megoldásokkal elégedett vagyok, ahogyan a kapott gólok számával is. A rúgott góljaink átlaga is meccsenként nyolc körül van, a Sajóvölgyéé egy picit jobb. Sokszor küzdöttünk sérülésekkel, de ezeket az időszakokat is átvészeltük, szinte bármilyen felállásban ugyanazt tudtuk nyújtani. A Népkert Volánt például úgy győztük le 3-0-ra, hogy egy védőnk sem volt, de mindenki tudott számára idegen poszton is komoly teljesítményt nyújtani. Csapatként működtünk, ami hosszú távon sokat számít – fejtette ki Horváth Tamás.

Kifejtette, a bajnokság lényegében kétcsapatosra szűkült, ezért nem elégedett a színvonallal. Mindent elárult, hogy a bronzérmest idegenben 10-0-ra győzték le és csak egy ponttal csúsztak le az első helyről. A Sajóvölgye Focisuli célja is a fölkerülés volt, s minden feltétel adott náluk ahhoz, hogy följebb lépjenek. Nagy térségből választják ki a játékosokat, akik, ha nem is képzettebbek, mint a mieink, de fizikumban magasan jobbak voltak mindenkinél.

– Hosszú távon viszont a képességek döntenek majd és a mieink is meg fognak nőni. Jó úton járunk, s bár a második hely nem esett jól, csak megerősíti a csapatot. Igazolásokat tervezünk, igyekszünk a jövendő akadémistákból játékosokat beépíteni a csapatba és szeretnénk egy nívósabb bajnokságba átkerülni, mert azért NB II-es szinten is vannak jó csapatok. Annak érdekében, hogy fejlődjünk, szükségünk van arra, hogy minél nagyobb erőt kelljen kifejtenünk hétről-hétre – vázolta a következő időszak terveit Horváth Tamás.

Mint mondta, a csapat jövőre az U15-ösök között szerepel majd, egy-két játékos már egri, vagy mezőkövesdi középiskolában tanul majd, de a túlnyomó többség még most lesz nyolcadikos. Elkezdik összerakni a 2004-es születésűek gárdáját, amelynek egyik fele kövesdiekből, másik fele egriekből áll majd.

Most még a levezető edzések zajlanak, majd lesz évzáró és pihenés is, hiszen erre szükségük van a növésben lévő gyerekeknek. A felkészülést július második felében kezdik majd.

Recommended Posts