Gohér Gergő pazar szabadrúgással vette be a debreceniek kapuját. Ezelőtt még sosem nyert a Cívisvárosban.

Gohér Gergő szabadrúgásával szereztük meg a vezetést a Nagyerdei Stadionban, majd ugyanő adta be a szögletet a második gólunk előtt.

– Úgy volt, hogy Marek rúgja majd a szabadrúgást, mert az első félidőben az enyém volt, de nem úgy koncentráltam ahogy kellett volna. Aztán megláttam, hogy van egy kis rés a sorfal és a debreceni védők között, mondom ott elrúgom izomból, aztán lesz ami lesz. Előtte megbeszéltük Marekkal: ahogy léptem hátra, mondom Marek hagyjad, a hosszút rúgom – mesélte el a gól előzményeit a Paks ellen is emlékezetes találatot szerző szélsőnk.

– Nagyon nehéz meccs volt, el sem hiszem. Az volt a legnehezebb, hogy jól kezdtük a meccset, megvoltak a helyzeteink és nem tudtuk berúgni őket. Attól féltem, ahogyan már sokszor pórul jártunk, hogy talál egy gólt a Debrecen – volt két meg nem adott góljuk is – és utána összeesünk. De erős volt a csapat Bence kiállítása után. A félidőben megbeszéltük, hogy megyünk, csináljuk egymásért, meglátjuk mire lesz elég. Ha egy pontra, akkor arra, ha kikapunk, akkor is megtettünk mindent -idézte föl a történteket Gohér Gergő.

Szerinte az, hogy a második félidőben nem látszott az emberhátrány talán annak köszönhető, hogy az első félidőben náluk volt többet a labda, a másodikban talán a Debrecen többet birtokolta, s jöttek szélről a beadások, de jól hárították őket. Aztán olyan gólt kaptak, ami elkerülhető lett volna, ebben nyilván benne volt, hogy hátrányban voltak és nem jutott annyi ember a kipattanóra.

– A Paks ellen jó lenne győzni, a szezonkezdet fontos, lényeges, hogy mekkora önbizalommal vágunk neki a bajnokságnak. Egyébként sosem nyertem még Debrecenben, megtört ez a jég is, csináljuk tovább – ígérte a szabadrúgás-specialista.

Recommended Posts