Közvetlen riválisát győzte le hazai pályán U15-ös csapatunk.

Mezőkövesd Zsóry – Termálfürdő Tiszaújváros 3-1 (2-0)
Mezőkövesd: Zilahy (Varga) – Radócz, Oláh (Kalmár), Vizi (Lénárt), Borók, Lőrincz, Fészki, Pincés, Tóth (Ladányi), Rózsa, Kovács Zs. Edző: Kubinyi József
Tiszaújváros: Ale – Derecskei, Majdanics, Kovács K., Bubenkó, Tóth (Varga), Kiss, Balogh, Deim, Zombor (Rostás), Balog.
Gólok: Fészki 3, ill. Balogh

Kubinyi József: A felkészülés jól sikerült, hat edzőmeccset játszottunk váltakozó sikerrel erősebb és gyengébb csapatok ellen is. A fiúk azt teljesítették, amit célul tűztem ki a mérkőzés előtt, győztünk. A tabellán a Tiszaújváros előttünk áll. Nagyon szoros a mezőny, négy csapat viaskodik a bronzéremért, kellett ez a hazai győzelem. Próbáltam az új játékosokat beilleszteni a csapatba. Pozitív Fészki Norbi játéka volt, centerposzton meghatározó ember volt a csapatnak. Edzésekkel készülünk következő mérkőzésre, megint erős ellenfélhez látogatunk, a Népkert Volán is a sűrű középmezőny tagja, s ugyancsak előttünk áll.

Recommended Posts