Hátrányból fordított U14-es csapatunk a Népkert Volán ellen, bejöttek a cserék is.

Mezőkövesd Zsóry – Népkert Volán 4-3 (2-2)
MSE: Molnár – Csomós Zs. (Tóth O.), Seress, Barczi, Juhász, Esztergomi (Berencsi), Balogh, Horváth (Kerékgyártó), Seres, Fehér, Balázs. Edző: Horváth Tamás
Volán: Komjáti (Bajnok) – Vidó, Dely, Urbán (nyilasi), Budai, Borai, Szűcs (Szalay), Merkel, Szajky (Remeczki), Kovács (Juhász), Plósz (Szabó).
Gólok: Fehér 3, Balázs, ill. Borai, Urbán, Remeczki

Horváth Tamás: Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés a fizikálisan nagyon erős ellenféllel szemben, akit a Diósgyőr jól megtámogatott. Nem adják könnyen a három pontot. Elfogódottan kezdtünk, fizikális hátárnyunkból kifolyólag nagyon sok labdát veszítettünk a középpályán, rendezetlen volt a védelmünk és ebből kaptuk a gólokat. A második félidőben megmutattuk, a cserék is bejöttek, hiszen kettő kivételével felgyógyultak a játékosok. Vannak fiúk a padon, akik beállva is meghatározó teljesítményt nyújtanak, így ellenfelünk fölé kerekedtünk. Az utolsó tíz percben azt játszottuk amit kell, birtokoltuk a labdát, nem adtuk oda az ellenfélnek. Okos, taktikus játék volt. Az eredmény szűkös, de ez a sok kihagyott helyzetünknek köszönhető. Még lesz egy nagyon komoly mérkőzésünk és vége az első körnek, ott lehetünk a tabellán, ahol kell. De lesz még második és harmadik kör is, ami rengeteg munkát és meglepetést tartogathat, ugyanígy kell dolgoznunk, hogy elérjük céljainkat.

Recommended Posts