A listavezető miskolciak ellen születtek bravúrok, de így is kemény lesz az utolsó két forduló.

Az MVSI Kisbocsok toronymagasan vezetik a sakk csapatbajnokság NB II. Barcza-csoportját, a mezőny végén álló csapatok ellen 9-10 pontot szereznek, sajnos nem volt ez alól kivétel a mi gárdánk sem. A több Fide mesterrel és minden táblán legalább kétszáz ponttal erősebb játékosokkal felálló hazaiakkal szemben két győzelem és egy remi is összejött a mieinknek, ami dicséretes, bár kis szerencsével még több pontot is elcsíphettünk volna.

Erre nagy szükségünk is lett volna, hiszen immár fél pontra olvadt az előnyünk az utolsó Sajóbábony ellen, igaz, a Kazincbarcika is csak egy ponttal van előttünk. A következő fordulóban ez a két riválisunk egymás ellen játszik, míg a mieink a negyedik helyen álló Debreceni Sakkbarátokat fogadják. A bennmaradás sorsa az utolsó fordulóban fog elődőlni, amikor mi Sajóbábonyba, a Kazincbarcika pedig a tabella végéről negyedik Tiszavasvárihoz látogat.

Cím Élő MVSI-Misk. KisBocsok Eredmény Mezőkövesd SE. Élő Cím
1. FM 2197 Sütő Gábor 1/2 – 1/2 Barabás Tibor 2041
2. FM 2242 Vanczák Attila 1 – 0 Sallai János 2057
3. 2124 Kassay Krisztián 0 – 1 Zelei Zoltán 2056
4. FM 2055 Szurovszky Elek 0 – 1 Kelemen György 2032
5. 2124 Kovács Apollón 1 – 0 Kántor József 1927
6. 2205 Petykó Zoltán 1 – 0 Hajnal Gyula 1919
7. 2111 Vanczák Tamás 1 – 0 Pap Kristóf 1762
8. 2064 Pribelszky Bence Dániel 1 – 0 Tóth László 1829
9. 2088 Jr. Kovács László 1 – 0 Kántor Attila 1839
10. 2048 Papp Levente 1 – 0 Csontos Dominik 1666
11. WFM 1920 Kassay Lilla 1 – 0 Póta Lajos 1669
12. 1914 Csendi Balázs 1 – 0 Molnár István 1758

Recommended Posts