Első élvonalbeli gólját szerezte a Haladás elleni mérkőzésen Baracskai Roland.

Tavaly a Sopron színeiben nyolc gólt szerzett az NB II-ben Baracskai Roland (ebből hatot a soproni stadionban), a kölcsönből nyáron visszatérő támadónk pedig ugyancsak Sopronban szerezte első találatát az OTP Bank Ligában, a Szombathelyi Haladás ellen. Ez idén már a második gólja volt kövesdi színekben, még a Marcalinak lőtt egyet, akkor is csereként beállva, de nemrég felkészülésin a Budaörs kapuját is bevette. Baracskai idén négyszer kapott lehetőséget az OTP Bank Ligában.

– Nagyon remélem, hogy tudtam élni a bizalommal, szerencse, hogy be tudtam állni, főleg, hogy gólt is tudtam szerezni ebben a tíz percben. Jó érzés volt, de sajnos nem tudtam segíteni a csapaton, mert már 4-1 volt az eredmény, amikor gólt rúgtam. De nagyon örültem neki, remélem máskor többet fog érni a gólom. Önbizalom szempontjából viszont jót tett ez a találat – mondta 24 éves játékosunk, akit a szerdai, Szolnok elleni mérkőzésről is kérdeztünk.

– Nem tudom, hogy azon szóhoz jutok-e, a mester dönt arról, hogyan állítja föl a csapatot. Bízom abban, hogy majd lehetőséget kapok. Remélem továbbjutunk, más nem is lehet a célunk. Be kellene jutnunk a kupadöntőbe. Sajnos most a bajnokságban nem megy annyira nekünk, de remélem, hogy hétvégén ott is eredményesek tudunk lenni. Sajnos nehéz helyzetben vagyunk, így, hogy sok a sérült a megmaradt embereknek kell küzdeniük. Remélem, sikeres lesz a hátra lévő kilenc mérkőzés és minél többet meg tudunk nyerni – bizakodott Baracskai Roland.

Recommended Posts