Jakub Brasen reméli, sikerül győzelemmel kezdeni az idényt. Jobban ki kell használni az adódó lehetőségeket.

Besztercebányán kezdte a pályafutását, ott szerepelt először a felnőtt csapatban, majd Dunaszerdahelyen folytatta a játékos, ezt követően júniusban került Mezőkövesdre.

– Eddig minden rendben, jók a csapattársak, szép a város, bár még meg kell szoknom a körülményeket. Az is jó számomra, hogy sok szlovákiai játékos van, és én is meg akarok tanulni magyarul. Dunaszerdahelyen sok magyar játékos volt – beszélt az elmúlt hetek benyomásairól középpályásunk.

– Úgy gondolom, jó a csapat, meglátjuk, hogy sikerül a szezon. Most lesz az első mérkőzésünk, remélem, hogy győzelemmel kezdjük a bajnokságot. Gólokat kell rúgnunk, az utolsó felkészülési meccseken sok helyzetet nem használtunk ki. És természetesen igyekszünk minél kevesebb gólt kapni – magyarázta Jakub.

Önmagával kapcsolatban elárulta, az edzőtől függ, hol szerepelteti a pályán. Bal oldali középpályásként érzi magát a legjobban, de a másik szélen bevethető. Elsődleges célja, hogy a kezdőcsapatba kerüljön és minden mérkőzésen ott legyen, s minél több meccset szeretne nyerni, hogy a szezon szép legyen.

Recommended Posts