Együttesünk első nyári felkészülési mérkőzésén felülkerekedett a Gyirmót csapatán.

Felkészülési mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC – Gyirmót FC Győr: 4-1 (1-0)
Budapest, Bánka Kristóf Sportközpont

Gólszerzők: Novák, Veselinovic, Köböl, Heffler ill. Simon

Mezőkövesd Zsóry: Tujvel – Gohér, Pillár, Hudák, Farkas, Keita, Strestik, Tóth B., Baracskai, Brasen, Novák. Vezetőedző: Radványi Miklós
Második félidőben pályára léptek: Ivancsics Alex (k), Csirmaz, Szeles, Hegedűs D., Fótyik, Köböl, Frőhlich, Heffler, Tyajtan T., Veselinovic, Mikus R., Rácz F.
Radványi Miklós értékelése: Hasznos mérkőzés volt, úgy gondolom megérdemelten nyertünk. A védekezésünk szinte teljesen összeállt, Pillár érkezésével stabil lett a hátsó alakzatunk, ez biztató a jövőre a nézve, elégedett vagyok Farkas Dániel játékával is a védelem jobboldalán, aki kevesebb játéklehetőséget kapott az utóbbi időben, de ma meggyőző volt. Új játékosaink jól illeszkedtek a csapat szerkezetébe, elégedett vagyok velük. Tudtam, hogy fáradt lesz a csapat de ennek ellenére mindent betartottak, amit kértem tőlük. Amennyiben még sikerül két olyan szélsőt szerezni, akik gyorsak és lendületesek, akkor kijelenthetem, hogy készen állunk a bajnoki rajtra is. A második félidőben több olyan labdarúgó is szerepet kapott akik kölcsönjátékból tértek vissza, velük a hétfői napon elbeszélgetünk majd a jövőről.

Recommended Posts