Második edzőmérkőzését megnyerte a Cipruson edzőtáborozó csapatunk, ezúttal a hazai első osztály újonca, a Karmiotissza volt az ellenfelünk.

FC Karmiotissa Pano Polemidion – Mezőkövesd Zsóry 0-3 (0-2)
Aradippou, 150 néző
Mezőkövesd:Tujvel – Farkas, Hudák, Balogh (Gohér 70′), Vági (Baracskai 60′), Tóth, Egerszegi (Mevoungou 70′), Pauljevics (Sós 60′), Molnár (Orosz 70′), Strestík (Frőhlich 60′), Veszelinovics. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Gólok: Pauljevic (12. perc), Veszelinovics (22. és 88. perc)
Tomiszlav Szivics: Jó mérkőzést játszottunk, sokat javítottunk a hibáinkon a múltkori meccs után. Jól működött a csapat, pozitívak voltak a benyomásaim. Elégedett voltam a játékosok hozzáállásával és fegyelmével is. Veszelinovics két gólt szerzett, ez a munkája, hogy gólokat rúgjon, megtette, ahogyan a többiek is megtették a magukét. A védelmünkkel is elégedett vagyok, hiszen nem kaptunk gólt. Még keressük a megfelelő felállást, ezrét vagyunk itt, hogy a legjobb formációt megleljük. Mindenki kap lehetőséget a bizonyításra. A fiúk az edzéseken is jól dolgoznak, kemény a programunk, a hátra lévő napokban is két-két edzéssel készülünk, szombaton pedig egy újabb találkozó vár ránk, kihasználjuk a lehetőségeinket.

Recommended Posts