Hornyák Zsolt látványos, közönségszórakoztató mérkőzésben bízik, egy olyanban, amely végén felcsúti győzelem születik.


 

Már csak egy nap, és egy újabb forduló kezdődik az OTP Bank Liga idei szezonjában, ahogyan pedig arról a héten már több alkalommal is írtunk, a Mezőkövesd Zsóry FC ellenfele a Puskás Akadémia FC gárdája lesz.

Szokásunknak megfelelően, a találkozó előtti napon a két együttes szakvezetőjének várakozásaival jelentkezünk, elsőként természetesen a vendégek mesterével. -Természetesen az eredmény miatt rendkívül csalódottak voltunk a Fehérvár elleni mérkőzés után, de már lezártuk a történteket, hiszen hétvégén újabb feladat vár ránk – utalt vissza egy kicsit még az előző hétvégére Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője.

– A Mezőkövesd két győzelemmel kezdte a szezont, és hazai pályán nyilván ismét három pontot szeretne szerezni. Ellenfelünk rendkívül szervezett, ugyanakkor kreatív futballra jó képes csapat, roppantul nehéz dolgunk lesz ellene. Elemeztük a játékukat, tudjuk, mik az erényeik és a gyengéik, illetve, hogy mivel fordíthatjuk a magunk javára a mérkőzést, ugyanakkor csak abban az esetben lehetünk sikeresek, ha lényegesen jobban használjuk ki a helyzeteinket, mint múlt vasárnap a Fehérvár ellen. Mindkét csapatban megvannak azok a játékosok, akik egy villanással képesek eldönteni egy mérkőzést, ám úgy vélem, az nyer majd, aki nemcsak taktikailag, hanem akaraterő és csapatmunka terén is felül tudja múlni a másikat. Mivel a látványos futball híve vagyok, remélem, szórakoztató, jó mérkőzést lát majd a mezőkövesdi közönség, lehetőleg Puskás-győzelemmel.

 

Fenyves Balázs
(FOTO: ujszo.com)

Recommended Posts