A tavaszból hazatérve a télben folytatja a felkészülést csapatunk, lesznek változások a keretben.

Kedden késő délután tartotta az edzőtábor utáni első gyakorlást Tomiszlav Szivics vezetőedző. Mint mondta, Cipruson nagyon jó körülmények közt dolgoztak, minden tökéletes volt.

– Sok-sok idő után ez volt az első alapozás, amikor száz százalékig meg tudtuk csinálni, amit előre elterveztünk. Minden edzés olyan volt, amilyennek lennie kellett, nem kellett változtatni sem az időjárás, sem más miatt. A játékosok partnerek voltak mindenben. Sikeres edzőtábor volt, egy-két sérülés történt, amit sajnálok, de remélem, vissza fognak térni. Remélem, az idő engedi, hogy ott folytassuk a munkát, ahol abbahagytuk – adott hangot elégedettségének Tomiszlav Szivics.

Kitért a három felkészülési mérkőzésre is. Elmondta, az első meccs cirkusz volt (hasonlóra gondolhatott a vezetőedző), érdekes dolgok történtek a pályán, abban a pillanatban le akartak vonulni, amikor látszott, nem tiszták a dolgok.

– Telefonáltunk az elnöknek, aki azt mondta, bármi történik, maradjunk a pályán, s ezt a kérést tiszteletben tartottuk. 4-1 lett az eredmény a Kolozsvárnak, messze fölényesebb siker, mint amit a játék mutatott. Jó meccset játszottunk egy erős ellenféllel. A második mérkőzésünk volt a legjobb, a harmadik előtt pedig kemény programot csináltunk, két edzés előzte meg, nem frissítettünk a meccsre. Itt is akadt 5-6 ziccerünk. Fölfelé tart a csapat játéka, más a rendszer, mások a kérések, amit a játékosok lassan elfogadnak. Szép focit fogunk játszani, remélem sikeresen és eredményesen – ígérte a vezetőedző.

A hazai rossz időről elmondta, biztos nehéz lesz a körülmények miatt, de az lesz ellenfeleknek is. Az alapokat jól megcsinálták, ez a három hét kemény volt. Ráadásul a következő napokban jön a felmelegedés, ami kedvez a csapatnak, s próbálnak rendes fűre menni. Ha nem sikerül, akkor azzal dolgoznak, ami van.

– Várható mozgás a keretben, hiszen változtatunk a játékstílusunkon. Van olyan, akinek ez nem fekszik, sokkal fairebb, hogy megmondjuk neki és talál klubot, ahol rá lesz szükség. Várható egy minőségi játékos érkezése, amivel teljesen elégedett lennék. Az eddigi három érkező mindegyike az, mindent megteszünk, a negyedik is az legyen. Komoly erősítés lenne és tavasszal folytathatjuk vele a sikeres szereplést. Egy szlovák védekező középpályásról van szó, aki évekig játszott Csehországban, az első osztályban szerepel, rendszeresen lehetőséget kap, versenyző típus. Várhatóan lesz három távozónk is, Patrick Mevoungou, Fröhlich Roland és Mihailo Milutinovic – mondta el Tomiszlav Szivics.

Kifejtette, képet kapott arról, hogy ki mire képes, de van, akinek még több idő kell, hogy formába jöjjön. Van, aki közelíti már a legjobb formáját. A várható kezdőcsapatról elárulta, a három kinti mérkőzésen nem változtatott a kezdő tizenegyen, nagyjából az lesz a kezdő sor, de lehet benne egy csere. A védekező középpályást sem azért hozná klubunk, mert Tóth Bencével és Egerszegivel elégedetlen volna, hanem azért, melléjük kell egy harmadik ember arra a posztra.

– Gyors, modern focit fogunk produkálni tavasszal. A jó rajtra szükség lenne, hiszen az mindig lökést ad a csapatnak, mi pedig kezdésként a közvetlen ellenfeleinkkel játszunk. Ha tudunk győzni ellenük, akkor utána tudunk másképp is gondolkozni. Mindent megteszünk, hogy így legyen – bizakodott Tomiszlav Szivics.

Recommended Posts