Hudák Dávid: nyerhető a mérkőzés

2017-03-04 11:04
IMG_0979

A Vasas elleni találkozón sárga lapok miatt nem játszhat Hudák Dávid, de szerinte így is nyerhető a mérkőzés.

A Magyar Kupában való továbbjutással feledtetni szerették volna a paksi vereséget a szurkolókkal, s szombaton, a Vasas ellen is győzni szeretnének, mondta Hudák Dávid, csapatunk középhátvédje, aki nem léphet pályára a találkozón. Tomiszlav Szivics is elmondta, a magas fővárosiakkal szemben különösen hiányozni fog.

– A paksi 5-0 után úgy mentünk Gyirmótra, hogy tovább kell jutnunk, a nézőknek is visszaadjuk, amit Pakson elveszettünk, hiszen így nem lehet játszani. Sikerült továbbjutnunk, így már csak a szombatra koncentrálunk. A siker biztosan visszahozta az önbizalmunkat, ráadásul úgy tudom, a Mezőkövesd még sosem volt a nyolc között a kupában – mondta Hudák Dávid. Hozzátette: örül, hogy gólt fejelt, a másik oldalon viszont tizenegyest csinált, ami egy kicsit hülyeség volt, de a legfontosabbnak a továbbjutást tartja.

– A Vasassal egyformák vagyunk, hazai pályán pedig mindig jók vagyunk, s mindig győzni akarunk. Szerintem nyerhető a mérkőzés, kell is a három pont. Jó csapattal találkozunk, amelynek jó csatárai vannak, említhetem például Saglikot, de a védelmük is jó játékosokból áll, erre kell nagyon odafigyelnie a mieinknek – hívta föl a figyelmet középső védőnk.