Lezárult a közbeszerzési eljárás, így a hónapban elindul a stadionfejlesztés befejező üteme.

A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében a mezőkövesdi városi stadion jelentős állami támogatáshoz jutott. A lelátó megépítésére a 2014-es költségvetésből 220 millió, míg a 2015-ösből 180 millió forint költségvetési támogatást kapott a klub, így összesen 400 millió forint áll rendelkezésre. Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry FC elnöke elmondta, hogy ez az összeg nagy valószínűséggel nem fedezi a létesítmény befejezését, éppen ezért igyekeznek további forrásokat szerezni. A közbeszerzési eljárás befejeződött, így még ebben a hónapban megkezdődhet az építkezés utolsó üteme.

– Egy olyan stadiont szeretnénk építeni, amely országosan is megállja a helyét. Az a célunk, hogy az UEFA előírásoknak is megfeleljen a létesítmény, tehát nemzetközi mérkőzéseket is lehessen rendezni. Elkészül a főlelátó, így azok a szurkolók is visszatérhetnek ide, akik korábban ezen az oldalon nézték az összecsapásokat. Bízom abban, hogy sokszor lesznek telt házas mérkőzések az ötezer néző befogadására alkalmas stadionban – emelte ki az elnök. Hozzátette, a Széchenyi utcán felszabaduló terület a szurkolók közösségi tere lesz, a tervek szerint legalább egy vendéglátóegységet is kialakítanak, de az elképzelések szerint egy ajándéküzlet is helyet kap az épületben.

tallai_andras_interju

A teljesen fedett főlelátó nézőtere 12 soros lesz, s 1500 néző befogadására alkalmas, de az új részt és a régit összekötő kanyarokban is 220 szurkoló foglalhat helyet. A tribün alatt egyebek között játékos-, és játékvezetői öltözőket, továbbá VIP helyiségeket alakítanak ki, így egy igazi, a 21. század követelményeinek megfelelő stadion létesül. Ezen kívül 1200 négyzetméteres parkoló áll majd a mérkőzésre kilátogatók, illetve a csapatok rendelkezésére.

– Májusban kezdődnek a munkálatok és négy hónap alatt készül el a létesítmény. Nagyon bízom abban, hogy a kivitelező a lehető legrövidebb idő alatt végez, s a kövesdi létesítmény az ország első öt arénája között lesz, amely a Stadionfejlesztési Program keretében elkészül. Tudom, hogy sok támogatója és kritizálója is van a létesítménynek, de higgyék el, hogy Mezőkövesd ékessége lesz, s nagyon büszkék lesznek rá, amikor a gyerekeik és az unokáik játszanak itt. A létesítmény kívülről is impozáns lesz. Azt gondolom, azoknak is nagyon fog tetszeni, akik elhaladnak mellette és büszkék lesznek arra, hogy Mezőkövesden épült – hangsúlyozta Tállai András.

Bővül az utánpótlásközpont

A korosztályos csapatok bázisán is folytatódnak a fejlesztések. Jelenleg egy nagyméretű műfüves és egy nagy füves pálya áll a csapatok rendelkezésére.

tuzipalya

– A füves pályát ismét föl kell újítani, nagyon sajnálom, hogy nem sikerült huzamosabb időre megfelelő állapotba hozni. Felújítjuk a kiszolgáló épületet, s megépítjük a pályák mögött lévő parkolókat, az autók és buszok elhelyezésére pedig további területeket vásároltunk. Szeretnénk tovább bővíteni a pályák számát, ennek érdekében meg szeretnénk venni a szomszédos mezőgazdasági terület egy részét. Célunk, hogy szakmailag és infrastrukturálisan is egy színvonalas utánpótláscentrum jöjjön létre Mezőkövesden– emelte ki Tállai András.

A klub 300 utánpótláskorú sportolót versenyeztet. Amennyiben a létszám bővül, a jelenleg rendelkezésre álló pályák nem lesznek elegendőek a számukra.

Újabb szolgáltatások a Hadnagy úton

A Hadnagy úti Sportcentrum szolgáltatásai szintén tovább bővülhetnek. Az önkormányzat tulajdonában lévő sportközpontot a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. üzemelteti. A létesítményben jelenleg fallabdázásra és teniszezésre van lehetőség, de a közeljövőben nőhet a szolgáltatások, a kipróbálható sportágak száma.

Hadnagy_ut_tenisz

– Egyeztettünk dr. Fekete Zoltán polgármesterrel, ugyanis még ebben az önkormányzati ciklusban szeretnénk bővíteni az épületet, valamint a szabadtéri sportolási lehetőségeket is, például egy több funkciós, műanyag borítású játéktérrel– emelte ki Tállai András.

A létesítménybe elsősorban a szabadidő eltöltésére és a kikapcsolódásra vágyókat, s nem a versenyszerűen sportolókat várják.

– Egy ilyen városnak, ahol az emberek ennyire szeretik a sportot, ráadásul nagy az idegenforgalma, fontos, hogy legyen egy olyan szabadidő sportközpontja, ahol a helyiek és a vendégek kikapcsolódhatnak – mondta el az elnök.

Sportkomplexum

A Zsóry Camping területén egy modern, több sportágat kiszolgáló edzőközpont létesül, melynek építési munkálatai már zajlanak. A mintegy öthektáros ingatlant megvásárolta a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. az önkormányzattól. A területen jelenleg két nagyméretű füves pálya épül, melyek közül az egyik még az év első felében elkészül. A másik pályát fűmaggal fogják bevetni, ami azt jelenti, hogy jövő tavasszal lehet majd futballozni rajta.

camping

– Hosszútávú, komplex fejlesztés keretében szeretnénk felújítani a faházakat, hogy ott megfelelő szálláshelyeket tudjunk biztosítani, főként utánpótlás csapatoknak. Tervezzük egy szálláshelyet felnőtt együttesek számára is– hangsúlyozta Tállai András.

Fedett csarnokok építését tervezik, így a létesítmény egész évben működhet, időjárástól függetlenül.

– Épül egy fedett, nagyméretű műfüves játéktér, valamint egy kézilabdapálya-méretű csarnok is, utóbbiban a kézilabdázók mellett akár kosárlabdázók is játszhatnak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt láttuk, hogy a camping iránt nem mutatkozott jelentős igény. Örülünk annak, hogy az önkormányzat partner volt a törekvéseinkben, így a területet – állami forrásokat felhasználva – sportcélú beruházásként tudjuk hasznosítani – emelte ki Tállai András. A mezőkövesdi klubok, illetve a magyar csapatok mellett akár korosztályos nemzeti csapatok, vagy határon túlról érkező együttesek is igénybe vehetik majd a komplexum szolgáltatásait.

Városi tanuszoda

A Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola területén a XX. század első felében működött egy szabadtéri medence, melyet elsősorban az iskola tanulói vehettek igénybe. A város vezetésének és lakóinak régi vágya teljesülhet azzal, ha sikerül megépíteni egy fedett városi uszodát, amely kiemelt projekt Mezőkövesden. A létesítmény engedélyes tervei már elkészültek.

tanuszoda_terv

Tállai András, aki a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is, elmondta, hogy a februári kihelyezett kormányülésen Orbán Viktor miniszterelnök is megtekintette a terveket és támogatta a projektet.

– Ugyan pénz egyelőre még nem áll rendelkezésre, de azon dolgozunk, hogy a Szent László Gimnázium és a Bayer Róbert Kollégium közötti területen minél hamarabb megépüljön az uszoda. Ez a beruházás elsősorban az általános és a középiskolás diákoknak készül, de úgy gondolom, hogy a város lakossága is igénybe veheti majd. Orbán Viktor miniszterelnök támogatása mellett sem lesz könnyű az építéshez szükséges forrásokat előteremteni, de természetesen mindent megteszünk ennek érdekében. Igyekszünk olyan sportolási lehetőségeket teremteni a tanulóknak, amit esetleg más városok nem tudnak biztosítani. Reméljük, hogy ezzel a fejlesztéssel sok középiskolás diákot tudunk Mezőkövesdre vonzani – bizakodott a miniszterhelyettes.

Sportélet a térségben

Tállai András országos politikusként a térség sportfejlesztéseinek megvalósítását is szívén viseli. Az elmúlt években számos településen történt fontos, sportot érintő beruházás és az előttünk álló időszakban is várhatóak fejlesztések.

– Ahogy visszagondolok az elmúlt évekre, hirtelen nem is tudok olyan települést mondani a térségben, ahol nem épült, vagy nem újult meg sportöltöző, esetleg labdarúgópálya. A belügyminisztériumi pályázatok és támogatások lehetőségével nagyon sok település élt. Természetesen a környékben lévő településeken a további beruházásokra is vannak tervek, de egyelőre várjuk az uniós, valamint a hazai forrású pályázatok megjelenését – mondta a politikus.

bogacs_oltozo

Hozzátette, nagy dolognak tartja, hogy a dél-borsodi településeken igény mutatkozik a sport-infrastrukturális fejlesztésekre.

– Szeretném kiemelni Mezőkeresztest, ahol május 1-jén adtak át egy megújult futballpályát és a játékteret körülvevő salakos futópályát. Mindezt összefogással, adományokból valósították meg, melyet nagyon komoly eredménynek tartok. Természetesen kiemelhetnék más településeket is, a teljesség igénye nélkül Bogácson, Szentistvánon és Bükkábrányban is jelentős fejlesztéseket sikerült megvalósítani – sorolta a beruházó önkormányzatokat a képviselő.

Végezetül elmondta, hogy a térség sportéletének fejlődését jól mutatja az is, hogy hosszú idő után három településen, Szomolyán, Borsodivánkán és Sajóládon is elkezdték helyi focicsapat szervezését. Az a cél, hogy a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt megteremtsék és biztosítsák a mozgás és sportolás feltételeit, amely nagyban hozzájárul az egészséges életmódhoz.

Recommended Posts