Kétkapus játékkal zárult a hét

2018-01-13 19:08
5B3B8DE9-BC96-4326-AF57-24D68D3E7FD3

Kuttor Attila vezetőedző ma egy edzést tartott a csapatnak. 

A délelőtti tréningen nem vett részt a huzamosabb ideje sérült Gohér Gergő és Szeles Tamás, illetve a kisebb sérüléssel bajlódó Lázár Pál és Tóth Bence. Jó hír, hogy utóbbi két labdarúgónk hétfőtől újra edzhet majd.

A szakmai stáb két részre bontotta a keretet és egy egymás közötti edzőmeccsel zárta a csapat az első hetet.

A mérkőzésen Novák Csanád illetve Koszta Márk góljaival 1-1-es döntetlen lett az eredmény.

Mindhárom új labdarúgónk (Horváth Tamás, Bognár György és Oláh Bálint) is a csapattal gyakorolt, emellett az utánpótlás csapatunkból többen is megmutathatták tudásukat Kuttor Attilának.

U19-es gárdánkból Tasi Dominik és Pelyhe Kristóf, míg az U17-es akadémiai csapatunkból Molnár Marcell, Kalocsai László és Urbán Barnabás edzhetett ma az első csapattal.