A négyszeres felnőttválogatott center, Budu Zivzivadze három éves szerződést írt alá a sárga-kékekhez.


 

Tegnap szinte derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint Stefan Drazics távozik a Mezőkövesd Zsóry FC-től. A hír kapcsán „robbant is az internet” nagyon sok sárga-kék szimpatizáns fejezte ki aggodalmát, és szomorúságát, amiért a kínai másodosztályban szereplő Csangcsun Jatajhoz szerződött a kiváló szerb labdarúgó, szerencsére azonban a drukkereknek nem kellett túl sokat várniuk, hogy kiderüljön, ki lesz majd az adott poszton szereplő új ember.

Nos, a mai nappal hivatalossá vált, hogy Budu Zivzivadze révén, egy kiváló pedigrével rendelkező csatár csatlakozott a keretez. A huszonötéves center eddig négy alkalommal szerepelt Grúzia nemzeti együttesében, hazájában pedig kétszer is gólkirályként fejezte be a bajnokságot. Érdekesség, hogy a jelenleg futó pontvadászat góllövőlistáján is előkelő helyen áll a Zsóry új szerzeménye, tehát valóban egy veszélyes játékossal gyarapodott a mezőkövesdi keret. Zivzivadze a négy felnőtt mérkőzésen túl, az U21-es korosztályig bezáróan, minden utánpótlás korcsoportban oszlopos tagja volt a különböző válogatottaknak.

A Mezőkövesd Zsóry FC-vel hároméves szerződést aláíró támadó Grúzián belül a Dinamo Tbilisi, a Torpedo Kutaisi, az FC Samtredia csapataiban szerepelt, míg külföldön a dán Esjberg együttesében. Budu Zivzivadze csütörtökön már csatlakozott is új alakulatához, amellyel elkezdte a közös munkát, szombaton pedig az ukrán FC Minaj elleni felkészülési mérkőzésen a pályán is kipróbálhatja a Kuttor Attila irányította szakvezetés.

 

Fenyves Balázs

Recommended Posts