Hiába vezettünk a listavezető ellen, a második félidőben ötöt rúgott a Honvéd.

Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd 1-5 (1-0)
Mezőkövesd, 2105 néző, v.: Szabó Zs.
Mezőkövesd: Tujvel – Vági, Hudák D., Fótyik, Gohér – Egerszegi, Bacselics-Grgics (Hegedűs, 67.) – Molnár G., Strestík (Baracskai, 80.), Sós – Kink (Veszelinovics, 64.). Vezetőedző. Radványi Miklós
Honvéd: Gróf – Ikenne-King (Villám, 81.), Kamber, Bobál D., Baráth – Hidi (Vasziljevics, 37.) – Holender, Nagy G., Zsótér (Koszta, 85.) – Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Marco Rossi
gólszerzők: Kink (17.), illetve Kamber (51.), Lanzafame (66., 88.), Bobál D. (75.), Eppel (84.)

Az első félidőben minden jól alakult számunkra, letámadtuk az ellenfelet, a 17. percben pedig Molnár beadásából Kink megszerezte a vezetést is. A Honvéd küzdött az egyenlítésért, de gólt nem sikerült szerezniük, hol Tujvel védett nagyot, hol a kapu torkából rúgták fölé a csatárok. A szünet előtt Molnárnak volt egy veszélyes fejese.
A második félidőben a vendégek domináltak, az 51. percben Kamber Lanzafame szabadrúgása után fejjel egyenlített. Ezt követően is a Honvédnak voltak helyzetei, Lanzafame tekert mellé, majd Vasziljevics fejesét fogta Tujvel. A 66. percben egy bal oldali beadásra Veszelinovics érkezett középen, de eltűnt védője mellett, a hosszún érkezett viszont Egerszegi, aki közelről az oldalhálóba rúgta a labdát. A kihagyott ziccert egyből góllal büntette az ellenfél, nem is akármilyennel, Lanzafame kapusfás bombája versenybe szállhat a forduló gólja címért, méghozzá Bobál Dávid bal felsőbe lőtt találatával, amely a 75. percben esett. Az utolsó tíz percben még Eppel lőtt egyet Tujvel hasa alatt, majd ketten kijátszották a kövesdi védelmet és Lanzafame befejezte az akciót, ezzel 5-1-re nyert a Honvéd.

Marco Rossi: Jól kezdtünk, jól játszottunk, de nem használtuk ki a lehetőségeinket, a Kövesd viszont két hibánk közül az egyiket kihasználta és megszerezte a vezetést. Lehetett érezni, hogy tudunk fordítani, végül megérdemelt győzelmet arattunk, megérdemelt különbséggel.

Radványi Miklós:  Az első félidőben amit elvártam, agresszivitást 75 százalékban teljesítettük. Félidőben vezettünk, azzal elégedett voltam, de voltak taktikai dolgok, amin dolgozni kell. Attól féltem, a Honvéd a második félidő elején gólt rúg, s ez bekövetkezett, mentálisan padlóra esett a csapat. Egy-egynél a száz százalékos ziccert nem rúgtuk be, az ellentámadásból kaptunk gólt, majd kivégzett bennünket a Honvéd. Hiányzott a tempó, az agresszivitás, féltek a játékosok. Gratulálok a Honvédnak.

Recommended Posts