Második edzőmérkőzésén is vereséget szenvedett csapatunk, ezúttal a hatvani kontrák jöttek be.

Mezőkövesd Zsóry – FC Hatvan 0-3 (0-1)
Mezőkövesd, 150 néző, vezette: Kátai (dr. Varga, Pápai)
Mezőkövesd: Horváth – Polényi (Csirmaz, 55.), Dvorschák, Szeles (Nagy, 73.), Tamási (Tajthy, 46.), Nicorec (Sós, 46.), Tóth B. (Karacs, 73.), Fótyik, Heffler (Máté, 46.), Molnár (Rácz, 46.), Fröhlich. Vezetőedző: Pintér Attila
Hatvan: Gyulai – Illés (Purzsa, 46.), Katona, Juhász, Bárkányi, Horváth, Mundi (Szabó), Ács, Kész (Simon, 46.), Ficsor (Nagy, 77.), Barthel. vezetőedző: Híres Gábor
Gólok: Ács, Kész, Ficsor

Három-nullás vereséget szenvedett csapatunk a Hatvan együttesétől. A mérkőzés vendég helyzettel indult, egy középpályán eladott labdával Illés iramodott meg, s egészen Horváthig jutott, kapusunk azonban fogta a lövést. Ezt követően a mieink előtt adódtak lehetőségek, voltak lövések, de ezek Gyulai kezében landoltak, például Heffler szabadrúgása is. Ugyanő a 13. percben lőtt jó helyzetben fölé. A 19. percben Ficsor ziccerét fogta Horváth, nem jött be a hatvani játékos emelése. A játékrész derekán Fröhlich került helyzetbe, de fogta a kapus, majd Nicorec lőtt közelről fölé, de volt büntető-gyanús szituáció is. A hatvaniak kontrái veszélyesek voltak (előfordult, hogy négyen vitték két védőre a labdát, de eladták), s a 40. percben egy ilyet gólra is váltottak. Ficsor a jobb oldalon iramodott meg, Készhez passzolt, aki értékesítette a helyzetet.

A második félidőben kevesebb helyzetünk volt, de a hatvanaknak is, mert mi birtokoltuk többet a labdát. Egy hatvani akciónál Simonnak tették le a labdát mellel, a hatvani játékos kapura fordult, de Horváth eltalálta, ezért a játékvezető büntetőt ítélt a 64. percben. A 11-est Ficsor lőtte a jobb sarokba. A 23. minutumban Szabó lépett ki jól a félpályánál, Ficsorhoz passzolt, Horváth azonban nagyot mentett. Két perccel később egy jobb oldali szabadrúgást követően Rácz elé került a labda, de lövése a felső lécről a gólvonal elé pattant, majd felszabadítottak a vendégek. A 82. percben azonban ő is tehetetlen volt, Ács kiszorított helyzetből, az alapvonal közeléből tette kapura a labdát, amely végül utat talált a hosszú sarokba.

Recommended Posts