Támadónk, egykori klubja ellen készülődik. 

– Különleges meccs lesz ez számomra – nyilatkozta Koszta Márk. Extra motivációval készülök korábbi klubom ellen, megszeretném mutatni egykori edzőmnek, hogy hiba volt engem mellőzni, leírni. Nagy a bizonyítási vágy bennem, szeretném bebizonyítani, hogy több lehetőséget érdemeltem volna. Egy megszakítással hét évet töltöttem el Kispesten, nem tagadom megszerettem a klubot, legfőképpen a szurkolókat. Úgy gondolom, a drukkerek tudják miért kellett eljönnöm, így pozitívan fogadnak majd. Jól érzem magam Mezőkövesden, nagyon jó társaságba kerültem, remélem a játékom is egyre jobb lesz. Három nyeretlen meccsen vagyunk túl és most a bajnokcsapat érkezik, ennek ellenére egy célunk lehet csak, legyőzni a kispestieket. Biztosan állíthatom, erre képesek vagyunk!

Recommended Posts