Koszta Márk: Javítani szeretnénk a Videoton ellen!

2017-08-02 12:22
koszta 2

Kispestről igazolt labdarúgónk bizakodó a vasárnapi meccs előtt. 

 

– Nehéz mit mondani egy ilyen vereség után, de úgy gondolom innen csak felfelé vezet az út – nyilatkozta Koszta Márk. Rosszul kezdtünk a Fradi ellen és ez rányomta a bélyegét az egész további játékunkra. Nagyon messze voltunk attól a játéktól amelyet addig mutattunk, de így is voltak helyzeteink, én is szerezhettem volna több gólt is. Sajnálom, hogy 0-4-nél kihagytam a nagy helyzetemet, de ebből is tanulni kell, ha a Videoton ellen hasonló lehetőségem lesz biztosan higgadtabb leszek. Úgy gondolom, a hétvégi meccsen már a jobbik arcunkat fogjuk mutatni, javítani szeretnénk a Videoton ellen, itthon akarjuk tartani a három pontot. Jólesett, hogy az Üllői úton végig biztattak bennünket a szurkolóink, a végén pedig megtapsoltak minket. Egyetlen rossz szót sem kaptunk sem a meccs alatt sem a meccs végén tőlük. Nagyon remélem, vasárnap sokan kilátogatnak majd a stadionba, és megtudjuk örvendezteti őket!