Újdonsült vezetőedzőnk mindig a következő feladatra koncentrál. 

– Vasárnap keresett meg a klub elnöke Tállai András, hogy tárgyaljunk – nyilatkozta honlapunknak Kuttor Attila. Nagyon örültem a megkeresésnek, azonnal autóba ültem és már aznap délután itt voltam a klubházban. Vázolták nekem a lehetőségeket, amelyek szimpatikusak voltak. A beszélgetés éjfélig tartott majd egymás kezébe csaptunk. Tudtam hova kerülök, vannak itt barátaim és ismerőseim, így képben voltam mire számíthatok majd. Láttam sok meccset, folyamatosan követem a magyar NB1-et, naprakész vagyok a csapatokból, így Mezőkövesdből is. Azt kell mondanom jó a keret összetétele, bizakodó vagyok a folytatást illetően. Egyelőre nem gondolkodom új igazolásokban, ezzel a kerettel kell most megoldani a feladatokat. Sokan mondják, hogy a Balmazújváros mellett a Haladás és a Mezőkövesd lehet az egyik kieső, de én ezt a nézetet abszolút nem osztom, hiszen két győzelemmel nagyot lehet ugrani előre a tabellán annyira szoros a mezőny. Játszani akaró csapatot szeretnék látni a pályán, de az adott lehetőségekhez kell igazítani a játékot. Nem tagadom, azt szeretem ha a csapatom szép futballt játszik ez persze nem azt jelenti, hogy ész nélkül támadunk majd. Sok passzra épülő stílusos játékot szeretnék megvalósítani itt Mezőkövesden, olyat amely harcol az utolsó leheletéig minden meccsen. Azt, hogy milyen lesz a játékrendszerünk nem szeretném elárulni, ez nagyban függ az adott ellenféltől is. Előre se nézek nagyon, mindig a következő meccsre figyelek, így most is csak a Paks elleni idegenbeli fellépésünkre koncentrálok.

Recommended Posts