Gólt szerzett korábbi csapata ellen Iszlai Bence, aki azt mondja, bár büntetőt rontott, van annyira vagány, hogy legközelebb is vállalkozzon.

 

Ismét bebizonyosodott, az életnél nincs nagyobb rendező.

Nyáron, kilenc esztendő után távozott a Haladástól Iszlai Bence,  hogy aztán szeptember utolsó napján, immár a Mezőkövesd futballistájaként éppen korábbi csapata ellen térjen vissza az élvonalba. A huszonhét esztendős középpályás nem csak vezérként futballozott, de gólt is szerzett, mi több, közel járt ahhoz, hogy pályafutása során először duplázzon az élvonalban.

„Négy játékos volt kijelölve a büntető elvégzésére, és bár Lazar Veszelinovics szívesen vállalkozott volna, mondtam neki, fontos számomra, hogy én állhassak a labda mögé… – árulta el Iszlai Bence, aki előbb egyenlített, majd 2–1-es hazai vezetésnél tizenegyesből próbálkozhatott. – Nem titok, nyáron szerettem volna a Haladásnál maradni, azonban a vezetőkkel nem tudtunk megegyezni a folytatásról. Szerdán aláírtam a Mezőkövesdhez, és mindenképpen játszani akartam a korábbi klubom ellen, extra motiváció volt bennem, hogy bizonyítsam, értékes futballista vagyok. Az, hogy gólt szereztem, hab volt a tortán, jó lett volna büntetőből is betalálni… Amikor nekifutottam a labdának és Király Gáborra néztem, megfordult a fejemben, középre rúgom, aztán az utolsó pillanatban változtattam. A meccs után beszéltem telefonon Gabival, aki elmondta, nem volt rossz a lövésem, de időben indult el a jobb sarok felé, így védeni tudott.”

Iszlai Bence elmondta, vagány labdarúgónak tartja magát, feldobta, hogy korábbi csapattársának rúghatott büntetőt, és ha lesz lehetősége, legközelebb is vállalkozik.

„Köszönettel tartozom a Veszprémnek az edzéslehetőségért, és persze a családomnak is a támogatásért, nagyon jó volt újta tétmeccset játszani – folytatta Iszlai Bence. – Győzni akartunk Sopronban, ám fejlődnünk kell, egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy negyven percig emberhátrányban futballozunk. Rendbe kell tenni a védekezésünket, az nem fér vele, hogy gólokat ajándékozunk az ellenfeleknek!”

(Nemzeti Sport)

Recommended Posts