Minél több párharcot megnyerni

2017-05-12 22:54
radvanyi_edzes1

Radványi Miklós szerint a derbinek nincs esélyese, harcias mérkőzésre számít a Diósgyőr ellen.

Másfél hete dolgozik a csapattal Radványi Miklós, aki szerint a játékosok mindenben partnerek, jól edzettek, de az intervallumokat meg kell szabni, milyen megterhelés alá tudja tenni őket. Bízik abban, hogy a bő egy hét segített, hogy mind taktikailag, mind fizikailag kicsit előre lépjenek. Hogy ez mire lesz elég, azt a szombati meccs megmutatja. nem foglalkozik azzal, hogy a Diósgyőr legyőzésével bár bebiztosítható volna a bennmaradás.

– Azzal foglalkozom, hogy taktikailag minél jobban felkészüljünk, s azt a játékot, amit otthon a Honvéd ellen az első félidőben produkáltunk, tudjuk most már 90 percen keresztül. Nem lesz egyszerű, mert egy hét alatt fizikálisan nem lehet száz százalékot javítani – mondta Radványi Miklós.

Szerint a derbinek sosincs favoritja. Arra számít, hogy nagyon harcias mérkőzés lesz, aki több párharcot fog megnyerni, az fog győzni a meccsen is.

– Figyeltem a diósgyőriek utóbbi meccseit, nem sok passzon alapuló, hanem egyszerű játékot játszanak, koncentrálnak a második labdára, abból próbálják indítani a két erős csatárjukat. Oda kell nagyon figyelnünk, a középpályán, a védelemben párharcot nyerni. Ami a Diósgyőr erőssége, azt használjuk ki és remélem meg tudjuk őket lepni – fogalmazott a vezetőedző.

Szerinte az, hogy semleges pályán lesz a mérkőzés, bizonyos szintig előny lehet, de mindenhol ugyanolyan a pálya, a fű zöld, a labda gömbölyű, nem lesz igazából sem hátrány, sem előny egyik csapatnak sem. Csapatunkból majdnem mindenki egészséges, Farkas is edzett már egész héten, számíthat a sérülésből felépült játékosokra Radványi Miklós.

Rákérdeztünk arra is, a hétközi nyilatkozatok hogyan hatottak a csapatra. A vezetőedző bízik abban, hogy pozitív reakciót vált ki a játékosokból. Ugyan nem egészséges, ha ilyen történik, mert a játékosok erről beszélnek és nem arról, amiről kellene. De bízik abban, hogy úgy reagálnak, ahogy kell, megmutatják, hogy ők igenis ők NB I-es keret és Marek is, hogy nagyon jó nb1-es játékos.