Tomás Tujvel szerint meg kell mutatnunk, hogy erős csapat vagyunk és van tartásunk.

– A szombati mérkőzésen sajnos kikaptunk, de szerdán új meccs vár ránk, hoznunk kell a három pontot. Tudom, hogy a Debrecen is ezzel a céllal jön, de mi leszünk itthon, meg kell mutatnunk, hogy erős csapat vagyunk, van tartásunk. Van, aki sérült, de vannak a keretben mások, akik várják a lehetőséget. Aki kap lehetőséget, élni fog vele és győzünk. Nem szabad gólt kapnunk és egyet rúgnunk kell – mondta Tomás Tujvel, csapatunk kapusa, akinek több bravúrja is volt az MTK elleni mérkőzésen.

– Nem tudom, mi van velünk, most is kaptam két gólt, ha nem kapok, 0-0 az eredmény. Remélem, hogy most nem kapok gólt – tette hozzá.

Hálóőrünk a tavaszi idény kezdetén több hétre kidőlt a sorból sérülése miatt. Mint mondta, hosszú idő volt ez számára, s korábban még nem volt sérül, ezért ezt nehéz időszakként élte meg. Fejben össze kellett szednie magát. De már edzett, játszott, semmi gond nincs.

megkérdeztük tőle, hogy jelenthet-e valamilyen hátrányt az, hogy kedden is volt mérkőzés a stadionban. Ő reméli, hogy szerdán is jó lesz a pálya, bár kicsit kemény, hogy kedden is volt rajta mérkőzés. De a debrecenieknek is ugyanolyan lesz a játéktér, mint nekünk.

Recommended Posts