Szombaton a Ferencváros otthonában kellene pontot szereznünk, hogy tartsuk előnyünket az üldözőkkel szemben.

Ebben az évben még nem kaptunk ki a Ferencvárostól, ősszel idegenben 2-2-re végeztünk a fővárosban, idehaza 2-0-ra legyőztük a zöld-fehéreket. A veretlenség megőrzése nagyon értékes volna számunkra, hiszen négy pont az előnyünk a kieső helyen lévő Diósgyőrrel szemben. Szerdán mindkét csapat pályára lépett a Magyar Kupa elődöntőjében, a Fradi 8-0-ra győzte le a Budafokot, csapatunk 2-0-ra kikapott a Vasastól.

– Szerdán mindenképpen jól néztünk ki, a helyzeteket kell berúgnunk, jobban kell koncentrálnunk. Persze, más kávéház lesz a Fradi a Groupama Arénában, de bízom abban, hogy a játékosok száz százalékot nyújtanak és akkor bizakodhatunk -mondta Tomiszlav Szivics vezetőedző.

– Nem könnyű túltenni magunkat a kihagyott ziccereken, sok ilyen volt a korábbi mérkőzéseken, de talpon kell maradni, koncentrálni minden másodpercre, hiszen mind fontos. Többet kell nyújtanunk, s valahol vissza fogjuk kapni. Ilyen volt a Vasas elleni bajnoki, a Gyirmót elleni és még több meccs is, most az önbizalom is hiányzik, a nyomás egyre nagyobb, így kell megtalálnunk az utat – mondta a kihagyott helyzetekről Tomiszlav Szivics.

Szerinte abból, hogy a szezonban még nem kaptunk ki a Ferencvárostól, lehet erőt meríteni, hogy nincs lehetetlen. Az, hogy hogyan alakultak ezek az eredmények, az egy dolog, de a tény tény marad. Oda kell tenni magunkat.

– Lehetnek visszatérők a csapatba, Vági biztosan fog játszani, hiszen Pauljevics piros lapos, a többin gondolkozunk, elég volt-e a frissítés, vagy kell még egy picit. A csapattal, amely szerdán játszott, meg voltam elégedve.

– Látjuk, hogy Fótyik mennyit számít, a többi sérültünk nincsen azon a szinten, hogy használni tudjuk őket. Veszelinovics lehet, hogy le tud ülni a kispadra, ami nagy erősítésnek számítana. Farkas, Balogh, Sulek viszont nem játszhat. A többiek itt vannak, s számítunk mindenkire.

Mint mondta, hullámzó a csapat formája, egyszer így játszunk, kétszer úgy, ezért sajnos nem szabad ígérni semmit a pontszerzésre vonatkozóan. Ha olyan lesz a hozzáállás, mint a Videoton, vagy a Debrecen ellen, van miben bizakodnunk.

Recommended Posts