Az U19-es közép-keleti bajnokság kövesdi gólkirály-jelöltje a felnőttekkel edzhet.

Harmicnegy góllal vezeti az NB III. Közép-Kelet U19-es bajnokságának góllövő listáját Szabó Levente. A fiatal játékos most lehetőséget kapott arra, hogy a felnőtt csapattal is gyakoroljon.

– Nem nagyon számítottam arra, de bíztam abban, hogy jöhetek a felnőttekhez edzésre. Elek Norbert edző egyeztetett Radványi Miklós vezetőedzővel, majd szólt nekem, hogy jöhetek. Nagyon örültem a lehetőségnek. Tetszenek a gyakorlások, nagyon élvezem, szerintem jó edzéseket tartanak. Ezen kívül minden játékos befogadó velem és sokat tanulhatok tőlük – mondta el a tréningekről Szabó Levente.

Három mérkőzéssel a bajnokság vége előtt U19-es csapatunk ötödik helyen áll a bajnokságban, matematikailag még a második hely megszerzésére is van esélye. A bronzéremre nagyobb a sansz, hiszen egy mérkőzéssel kevesebbet játszott csapatunk, mint a harmadik UTE U18, amely négypontos fórral van előttünk.

– Az U19-es szezon lehetne jobb is. Nem mondható rossznak, de úgy érzem, bajnokságot is tudtunk volna nyerni. Olyan mérkőzéseket veszítettünk, el amelyeken kötelező lett volna a győzelem. Sajnos elrontottuk, s így alakult a szezon – fűzte hozzá a 18 éves támadó.

Recommended Posts