Strestík és Molnár nem megy sehova, tavasszal a jövő évi csapatot is építeni kell. Tomiszlav Szivics beszélt a feladatokról az első edzést követően.

Ma délelőtt megtartotta első edzését Mezőkövesden Tomiszlav Szivics, csapatunk decemberben kinevezett vezetőedzője. A szerb tréner az ötödik helyen veszi át a stafétát, s szeretné is megtartani a helyezést, de a legfontosabb feladata most egy stabil nb1-es csapat építése lesz, a játék közben tehát a jövőt is szem előtt kell tartania. Szivics nem örült, hogy ilyen hidegben zajlott a gyakorlás – bár most enyhébb volt az időjárás, mint hétvégén -, ehhez kell igazítani ugyanis az edzésprogramot. Az első benyomásai minden esetre pozitívak voltak a gárdáról.

– Láttam a motivációt, az akaratot, vidáman csinálták a játékosok a dolgukat, ez szuper. Mindig a legfontosabb az első benyomás, ami nagyon pozitív volt, csak az idő legyen jobb, hogy tudjunk még jobban dolgozni. Necces lesz, mert muszáj 10 órakor és 16 órakor edzeni, rövid a kettő közti szünet, de a hideg miatt sem kilencre, se délután 5-6 órára nem tudjuk tenni az tréningeket. Ez más munkát kíván, rövidíteni kell az edzést. Terembe nem megyünk, mert az teljesen más, nem jó már ilyenkor – mondta el az edzés utáni sajtóbeszélgetésen a vezetőedző, hozzátéve, hogy haladni kell, öt hetük van a felkészülésre, gyorsnak, precíznek kell lenniük, össze kell állítani a csapatot és a taktikát.

Elárulta, nehéz szívvel vált el a szerb U21-es válogatottól, privát dolog miatt nem ment az EB-re, de dolgozni kell, a úgy alakult, hogy Pintér Attila távozása után Mezőkövesden felszabadult egy hely. Meghívták, elmondták, mi van, érdekelte, s most itt van. Elmesélte azt is, hogy a csapat öt mérkőzését megnézte felvételről, igaz, az más, mint élőben.

– A csapat az ötödik helyen áll, ezt tisztelni és becsülni kell. Voltak meccsek, amikor volt egy kis szerencséje is a Mezőkövesdnek, de biztosan más stílusban fogunk játszani, nem fogunk annyira védekezni, de nem is fogunk ész nélkül nekimenni senkinek. Lesz egy-két frissítés a keretben, egy csatárról szó van, de lehet más poszton is érkező. Vannak olyanok, akik sokáig nem játszottak, s most nincs idő játékba hozni őket 5-6 mérkőzésen. Versenyző típus kell, aki egyből erősítés tud lenni, pedig van itt sok játékos. Egy hét alatt megnézzük őket, van statisztikánk, hogy ki mennyit játszott, mióta itt van, s vannak az első benyomásaim. Lehet, hogy hibázni fogok, de döntést kell hoznom időben, hogy azoknak is legyen lehetőségük, hogy máshol játsszanak, akik itt nem kerültek be a csapatba. Ez szerintem sokkal korrektebb, minthogy itt maradjanak, s megharagudjanak, mert hat hónapig nem kapnak lehetőséget. Szerintem nem reális 28 embert játszatni, 20+3-as keretet tervezek, de ebből lehet 21-22 mezőnyjátékos is, annál több biztosan nem – beszélt a keret tervezett átalakításáról Tomiszlav Szivics.

Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy a kulcsjátékosok közül nem lesz távozó, Strestík és Molnár sem megy sehová. Mindenkinek szerződése van, de előfordulhat 1-2 olyan játékos, akinek nyáron lejár a szerződése, és most ajánlatot kap érte a klub, akkor logikus lépés lehet azt elfogadni. Dialloval kapcsolatban is majd kiderül, mi az igazság a róla szóló írásokban. Ha Törökországból bejelentkeznek érte egy megfelelő összeggel, az üzletet is nézni kell.

Nem fél attól, hogy előkelő helyen vette át a csapatot, mint mondta, volt már sokszor ilyen szituációban. Elsősorban azt a feladatot kapta, hogy alakítson ki stabil nb1-es csapatot. Senki nem jelentette ki, hogy kupát kell nyerni, vagy harmadiknak kell lenni a bajnokságban. Viszont stabil nb1-es csapat építését vállalta, ettől nem fél, hisz a munkájában és a csapatban. Mezőkövesden van sok jó játékos, azon lesznek, hogy sikeresen teljesítsék az elvárásokat. Természetesen szeretnénk megtartani az ötödik helyet, de ez nem lesz könnyű, tekintve az üldözőket. Nem félnek, dolgoznak, hogy továbbra is itt maradjon a gárda. A tavasszal viszont a kölcsönjátékosokkal, lejáró szerződésűekkel kapcsolatos kérdőjelekre is meg kell találni a választ, és közben versenyezni is kell majd.

A keretben két olyan játékos is van, akikre Diósgyőrben nem tartott igényt, Vági András és Gohér Gergő. Róluk is esett szó a beszélgetés alkalmával. Mint mondta, Tököli Attila is volt a játékosa Kecskeméten, majd amikor odakerült, Pakson is. Utóbbi helyen nem volt vele semmi gond, Vágival sincs, csak akkor, abban a pillanatban úgy gondolta, hogy arra a posztra nála jobb kell, s ez később be is bizonyosodott.

– Látom, hogy itt jól játszik, csapatkapitány is, neki is lesz lehetősége, mint bárki másnak. Nincs bajom vele, csak akkor képesség alapján úgy döntöttem, ahogy. Gohér Gergővel is ugyanez volt – említette Tomiszlav Szivics.

Az OTP Bank Ligát nyomon követte Szerbiában is, mint mondta, az M4-en, Szabadkán nézte a találkozókat, amikor szabad volt.

– Őszintén szólva kicsit gyengébbnek tűnik most az nb1, ha sok idősebb játékos még meghatározó a saját csapatában – bár nincs öreg és fiatal, inkább jó és rossz játékos – , akkor nem gondolom, hogy erősödött a bajnokság. A nagyobb csapatok kicsit elmentek, a Vidi, a Fradi. A Fradinak volt pár sikertelen mérkőzése, de jó csapat, erős a keretük, a Vidi szintén. A Vasas pozitív meglepetés, de, ha megnézzük, hogy tavaly az utolsó fordulóban maradtak benn, most meg sokáig vezették a bajnokságot, akkor mellettem áll, hogy kicsit gyengült az első osztály – zárta szavait vezetőedzőnk.

Recommended Posts