Egykori játékosunk most ellenfélként érkezik Mezőkövesdre.  

– Szép másfél évet töltöttem a Mezőkövesdnél, sok emlékkel gazdagodtam, hasznos időszak volt a számomra. Nyilván különleges lesz a találkozó, de csakis a három pont megszerzése a fő célunk – nyilatkozta honlapunknak Sós Bence. – Rögtön az első fordulóban nagy pofont kaptunk, amikor hazai pályán kikaptunk a Mezőkövesdtől. Fájó vereség volt, de azóta sok idő telt el, összeállt a csapatunk, van miért visszavágnunk. Tudom jól, hogy a borsodiak hazai pályán kimondottan nehéz ellenfélnek számítanak, több nagyobb együttes dolgát is megnehezítették már. Kieső helyen áll a Kövesd, minden pontra szüksége van, biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz majd a győzelem érdekében. Kellő koncentráltsággal és agresszivitással azonban mi szeretnénk elhozni a három pontot, és folytatni a jó sorozatunkat. Nyilván szeretnénk, ha minél tovább tartana a veretlenségi széria, erre törekszünk minden mérkőzésen.

(dvsc.hu)

Recommended Posts