A mai napon elhunyt Dr. Maár Róbert, csapatunk orvosa.

Fájó szívvel tudatjuk, hogy 60 éves korában, május 19-én eltávozott közülünk dr. Maár Róbert csapatorvos. A szakember már a 2016-2017-es OTP Bank Liga szezonban is csapatorvosként segítette Pintér Attila munkáját Mezőkövesden. A szülész-nőgyógyász főorvos ezt követően egészen napjainkig dolgozott csapatunk sikereiért. A doktor tagja volt a 2019-2020-as idényben sporttörténelmi sikereket elérő együttesünknek is, amikor a bajnoki 4. helyezés mellett ezüstérmet szereztünk a Magyar Kupában. Dr. Maár Róbert nemcsak Mezőkövesden szerzett tapasztalatokat sportorvosi területen, többek között tagja volt Pintér Attila szakmai stábjának Győrben akkor is, amikor a Győri ETO 2012-2013-ban megnyerte az OTP Bank Liga küzdelmeit. Ezután a csapat, valamint a szakmai stáb tagjai, köztük dr. Maár Róbert Pro Urbe Győr kitüntetésben részesült. A szakember azonban nemcsak hatalmas tudása és tapasztalatai miatt örvendett nagy népszerűségnek városunkban és az országban, közvetlen, barátságos személyisége, pozitív életszemlélete és jó humora miatt mindenki szerette. A Mezőkövesd Zsóry FC közössége nevében őszinte részvétünket kívánjuk családtagjainak, rokonainak és barátainak, fájdalmukban osztozunk és sok erőt kívánunk!
Nyugodj békében, Doki!

Recommended Posts