Felnőtt csapatunk kiváló őszi szerepléséről és utánpótlásunk fejlődésének mérföldkövéről beszélgettünk Tóth Lászlóval.

Az idén újra első osztályú tagságot szerző felnőtt labdarúgó csapatunk, Pintér Attila vezényletével az ötödik helyen zárt az őszi szezonban. Kiváló eredmények mutatkoztak az ősz folyamán, mely a nézőszámon is meglátszódott. Az NBI-ben a Mezőkövesd Zsóry FC kiemelkedik nézőszám tekintetében, ugyanis átlagban a 12 csapat közül az ötödik pozíciót foglaljuk el, ami mérkőzésenként átlagosan, ~3.000 nézőt jelent a lelátókon.
– Véleményem szerint indokolt, hogy Mezőkövesden magas szintű fejlesztés és utánpótlás képzés legyen, mivel a térségben (Eger, Salgótarján, Jász-Nagykun-Szolnok megye) nincsen ilyen színvonalon utánpótlást működtető klub, mint a Mezőkövesd Zsóry FC. Akadémiánk iránt ezen térségből nagyon nagy az érdeklődés – mondta Tóth László, a Mezőkövesd Zsóry akadémia vezetője. Ami fontos, hogy ez a most indult „mini akadémiánk” mielőbb „maxi” legyen, tehát ne csak egy korosztály legyen bevonva ebbe, hanem ki bővítsük a gimnáziumi 9-12. osztályig. Bentlakásos tanulást és sportolást végeznek, heti három délelőtti edzéssel. Ez a fajta képzés, megkockáztatom: Közép-Kelet Európában egyedülálló. Amire gondolok: a Szent László Gimnázium és a Mezőkövesd Zsóry Futball Club közösen valósította meg azon elképzelést, hogy egyedi 4 különböző képességű osztályt hangoltunk össze a délelőtti foglalkozásokkal. Az iskolában két tannyelvű, hat osztályos, általános gimnázium, ügyvitel- és ügyrend osztályokat indítottunk. A délelőtti edzések kedden, szerdán és csütörtökön 9:30-11:00-ig tartanak, melyeket be integráltunk az órarendbe is. Ez is mutatja a Futball Club szakvezetése és a gimnázium vezetőségének maximális összehangoltságát. Szándékunk hosszútávú, komoly, megtervezett elképzelését mi sem bizonyítja jobban, hogy két korábbi válogatott labdarúgót: a magyar és maláj gólkirályt, aki többek között a Vác, a Ferencváros, Vasas és Csepel színeiben NBI-ben játszott Répási Lászlót és a kétszeres válogatott, aki bajnok volt a Váccal és az MTK-val is Szalai Attilát is sikerült az indulói akadémiai csapatunkhoz csábítani. Az úgymond „mini” akadémiai csapatunk egy PRO licences, két A licences és egy B licenccel rendelkező edzővel dolgozik. A negyedik tréner nem más, mint Sivák Sándor, aki a Mezőkövesd Zsóry színeiben játszott éveket, valamint Véber György másodedzője volt az első NB1-be való feljutás kiharcolásakor.

IMG_5922

A keleti régióban a legtöbb csapatot versenyeztetjük, sőt büszkén mondhatjuk, hogy a harmadosztályban, illetve a másodosztályt is figyelembe véve vagy akár a kiemelt akadémiákat, mi indítottunk kettő csapatot az U19-ben és az U17-ben. Elmondható továbbá, hogy nagyot csalódtunk, amikor az utánpótlás csapatainkkal a besoroláskor nem jutottunk be a másodosztályba. Viszont azt tudni kell, hogy az U16-os csapatunk vezeti a Közép-Kelet U17-es korcsoportját úgy, hogy kizárólag 16 éves játékosok játszanak. Nagy valószínűséggel a jövő évet az NBI-ben kezdjük az U15-ös korosztályunkkal. A korábbi utánpótlás képzés, az elmúlt három-négy évre vissza tekintve, komoly tehetséget adott a magyar labdarúgásnak: Csirmaz Istvánt (született mezőkövesdi), aki bemutatkozott az NBI-ben, játszott az NBII-ben, aki alap embernek számít most a Szolnok csapatában, akit nagy valószínűséggel nyáron vissza rendelünk. Tudni kell, hogy Felcsúton, Diósgyőrben, Bp. Honvédnál, MTK-nál 6-8 olyan utánpótlás játékosunk szerepel, akik január hónapban profi szerződés aláírása előtt állnak.
A 2002-es korosztályban Felvidékről és Kárpátaljáról is szeretnének hozzánk jönni, a következő akadémiai osztályunkba.
Óriási lehetőségeink vannak az edzőközpontunkban. A nyári időszakban, akadémistáinknak, illetve az alacsonyabb korosztályú játékosainknak nincs lehetőségük kollégiumi elhelyezésre, étkezések igénybevételére ebben az időszakban ezért megtudjuk oldani a Zsóry területén folyamatosan épülő sportközpontban a felkészüléseket és étkezéseket.
Ezen faházakat, illetve éttermi szolgáltatásainkat hétvégente is igénybe tudjuk venni.
Nagy létszámú gyerek palánták érdekében mihamarabb szeretnénk a téli edzéseket is megfelelő hőmérsékletű és minőségű edző helyeken lebonyolítani. Ezért reményeink szerint rövidesen elfoglalhatjuk a 65×45-ös műfüves fedett csarnokunkat. Ezen helyszín az ovifoci és a 6-12 éves korosztályig ideális oktatási, képzési, fejlesztési lehetőség.
Nagyon-nagyon sok óvodás korú labdarúgónk van, és egyre többen jelentkeznek. Januártól két újabb óvodát vonunk be ebbe a képzésbe, amivel a város teljes korosztályát tudjuk foglalkoztatni.

IMG_20160708_144840 IMG_6033

A fejlesztések terén Bocsi Anna ügyvezető igazgató mesélt az elmúlt évek jelentős történéseiről és a tervezett újabb beruházásokról.
– Kezdeném egészen 2011-ben, amikor is a Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. megalakult. Ebben az évben a stadion körül (füves és műfüves pályát is beleértve) új kerítést építettünk, továbbá a Városi Sportcsarnok öltözőit újítottuk fel. Bővítés terén abban fejlődtünk jelentőset, hogy egy füves pályát, öntöző rendszerrel és egy műfüves pályát világítással együtt hoztunk létre az utánpótlás részére az úgynevezett „Tűzoltópályán” – kezdte az infrastruktúra fejlődésének bemutatását.
– A Stadionban ez idáig egyszintes klubépületünket felújítottuk és egy szinttel felfelé bővítettük a 2012-es évben, valamint az első osztály követelményeinek megfelelően berendeztük az öltözőket és az azokhoz tartozó orvosi és egyéb helyiségeket is – mely elengedhetetlen volt, hiszen a szabályzatban foglaltak szerint kell ezen feltételeket is megteremteni, hangsúlyozta az ügyvezető. Ekkor kezdtük meg a hangosítás kiépítését is a pályán.

A rákövetkező évben a center pályánk építésére fektettünk nagy hangsúlyt, amit öntözőberendezéssel, fűtéssel és világítással láttunk el. A biztonságtechnikai feltételeknek eleget téve beléptető rendszert, kamera hálózatot építettünk ki a Stadionban. A fiatalok fejlődésének és a minőségi körülmények megteremtése érdekében a Tűzoltópályán található utánpótlás edzőcentrumban hajtottunk végre jelentős öltöző felújítást és épületkorszerűsítést. A pálya fűtése oly mértékben valósult meg, hogy az alácsövezése megtörtént, viszont a kazánra történő rákötést a következő évi TAO-ból szeretnénk megvalósítani, tekintettel arra, hogy igen komoly összegbe kerül majd a kazán beszerzése és a pálya ilyen szintű működtetése is.
Kettő darab nagyméretű füves edző pályával bővült az edzési helyszínek lehetőségének száma, amikor is a Zsóry Sportcentrum területén öntözőrendszerrel és világítással együtt létrehoztuk a 2db nagyméretű füves pályákat.

Cam_3 k

– 2014-ben megkezdtük a Sportszálló I. ütemét, valamint a hangosítás kiépítését is befejeztük a Stadionban. A 2015-ös esztendőben a Sportszálló II. ütemével folytattuk a beruházásainkat – emlékezett vissza Bocsi Anna.
A legutóbb beadott TAO programunkban szerepel a Sportszálló III. ütemének megvalósítása, továbbá minőségi pályakarbantartó gépek vásárlása, nagyméretű eredményjelző tábla vásárlása (ami MLSZ által előírás), a sok év alatt elhasználódott kis műfüves pálya helyett egy új építése, valamint az utánpótlás centrum öltözőinek bővítése, mely a megnövekedett létszám miatt kiemelten fontos. A Sportcentrum területén a konyha, étterem és a porta épületének felújítása, a faházak teljes körű korszerűsítése is, elsősorban az akadémiai labdarúgóink számára kerültek a programba illetve az utánpótlás labdarúgók nyári felkészülését szeretnénk ezáltal segíteni.
A beszélgetés során kiemelte, hogy milyen nagy öröm a klub számára, hogy a TAO program keretein belül megfelelő támogatást kapunk és hogy a fejlődő utánpótlásunkat teljes mértékben ki tudjuk szolgálni. A nagy öröm mögött komoly előkészületek és szakmai ellenőrzések is nehezítik a klubok számára a pályázatok sikerességét. A TAO program célkitűzéseit klubunk mindig megfontoltan dönti el és határozza meg. Programunkkal olyan fejlődést és eszköz beszerzést szeretnénk megvalósítani, amellyel nagymértékben fejlődik az utánpótlás és a Mezőkövesd Zsóry Futball Club.
A TAO programok ellenőrzése, a TAO forrás felhasználása szigorú követelményeket támaszt, ugyanis minden elszámolt TAO programunkat az illetékes minisztérium ellenőrzi és a pontos elszámolást követően az ellenőrzés befejezésével zárul le minden TAO év elszámolása. Az eddig lezárt TAO programok tekintetében klubunkat elmarasztalás nem érte, a benyújtott anyagok elfogadásra kerültek – zárta gazdasági értékelőjét az ügyvezető.

Recommended Posts