A hazai pályaedzője szerint nagyon fontos mérkőzés előtt állnak. 

Szamosi Tamást a Balmaz Kamilla honlapja kérdezte:

– Taktikailag egy nagyon jól sikerült mérkőzésen vagyunk túl, ahol a játékosaink betartottak minden utasítást. Kontroll alatt tartottuk a játékot, s hogy miért nem sikerült megtartani a három pontot, az egy külön téma lenne, de ezzel nem szeretnék foglalkozni.

– A szerdai dunaújvárosi kupamérkőzés után, nagyszerűen sikerült a regeneráció, hiszen még legvégén- mikor már egy jó ideje emberhátrányban is voltunk- sem látszott a játékosainkon a fáradtság.

– Azt a kupameccs után is mondtam, hogy arra a 120 percre szombaton nem fogunk hivatkozni. Sajnálom, hogy az összefoglalóból kimaradt az a jelenet a mérkőzés hajrájából, mikor a gólvonalról rúgták ki a kapuson túljutott labdát az újpesti védők.

– Péntekre, szombatra még jelentős mennyiségű csapadékot ígér a meteorológia. Szombaton nem a szép játék fog dominálni, a várhatóan igen mély talajon, s minden bizonnyal előtérbe kerülnek majd pontrúgások utáni szituációk. A Mezőkövesdben pedig vannak bőséggel magas labdarúgók.

– Egész évben sokat gyakoroljuk ezeket a helyzeteket, s ezt fogjuk tenni ezen a héten is. Ennek eredményeként Újpesten is két pontrúgás előzte meg a két szerzett gólunkat. A pályánk egy része még havas, jelenleg is takarítják. De az újpesti játéktér is jeges volt ott, ahol nem sütötte a nap. Mindenféle körülményre fel fogunk készülni a hét során, hiszen ez az utolsó bajnoki összecsapás a Mezőkövesd ellen, számunkra egy „BL döntővel” ér fel.

– Most hol, melyik pályán fogtok edzeni?

– Ezt ebben a pillanatban még nem tudom megmondani, de műfűre nem megyünk, mert a szombati meccs is valódi füvön lesz. Vagy a Sporttéri kisfüvesen, vagy valamelyik Böszörményi úti pályán lesznek az edzéseink a héten.

(balmazfoci.hu)

Recommended Posts