Fele-fele elosztásban, avagy 3-3-as döntetlent hozott a Mezőkövesd Zsóry FC – FC Minaj felkészülési mérkőzés.


 

Hazai felkészülési mérkőzéssel folytatódott a munka, a Mezőkövesd Zsóry FC nyári felkészülésének harmadik hetében. Amint arról hírt adtunk, az előzetes instrukcióktól eltérően, mégsem zárt kapuk mögött fogadhatta a társaság szombati ellenfelét, az ukrán másodosztályú bajnokságban szereplő FC Minaj-t, a hazai szurkolók ezt kihasználva pedig érkeztek is szép számmal.

Érthető módon, ki voltak már éhezve a futballra a sárga-kék hívek, és természetesen a kíváncsiság is vonzotta őket a Mezőkövesdi Városi Stadionban rendezett találkozóra. A kíváncsiság a szakmai stáb tekintetében is megjelent, ezek a gyakorló meccsek ugyanis pontosan azt a célt szolgálják, hogy a Kuttor Attila vezette team megtalálja a legjobb felállásokat. Ezen apropóból, szombat kora délután kétszer hatvan perc állt a csapatok rendelkezésére.

A pályára lépő kerettel kapcsolatosan fontos kiemelni, többen is különböző sérülésekkel bajlódnak, akik emiatt ki is hagyták az összecsapást. A többiek legnagyobb többsége (több próbázóval kiegészülve) ezúttal is két sorra lettek felosztva, tehát nagyjából mindenkinek egy-egy játékrész jutott.

mezokovesd zsory fc - fc minaj 3

Az első periódus rögtön pörgős játékkal indult, a kék-fehér mezes ukránok letámadtak már a mieink tizenhatosa előtt. Ennek ellenére a meccs első góljának a házigazda örülhetett, a tizenkettedik percben ugyanis egy baloldali beadásba ütött bele kézzel teljesen indokolatlanul a rivális egyik játékosa, az ebből következő büntetőt pedig Cseri Tamás értékesítette.

A folytatás is intenzív játékot hozott, nyugodtan kijelenthető, hogy felváltva forogtak veszélyben a kapuk mindkét oldalon. Mindemellett az agresszivitás sem hiányzott, a barátságos mérkőzés besorolás ellenére legalábbis többször is sárga lapos figyelmeztetéssel kellett „rendet raknia” a játékvezetőnek. Több kemény belépőt is láthattunk mindkét oldalon, de nem volt ezzel probléma, elvégre is ilyen játékszituációkra is fel kell készülni. Még mielőtt egyébként a szünetre vonultak volna a felek, Oleg Majik egalizálta az állást, miután egy veszélyes szabadrúgást követő kipattanónál a leggyorsabban észlelt (1-1).

mezokovesd zsory fc - fc minaj 2

Fordulás után jött a megszokott „sorcsere” tehát tíz teljesen friss mezőnyjátékos. Tudósításunk elején már szót említettünk a próbázókról, nos, ők is ebben a felvonásban léptek pályára. Hogyha nem is ebbe a kategóriába tartozó futballista, de mindenképp egy bizonyítani igyekvő személy, a nyáron érkezett Sajbán Máté aztán olyan parádés gólt ragasztott a vendégek hálójába, amire még az ukránok is csettintettek (2-1).

Idő közben az eső is kezdett megérkezni, a vihar előszele pedig fel is frissítette a levegőt. A mezőkövesdi szimpatizánsok ezzel szemben ismét tűzbe jöhettek, amikor a találkozó játékvezetője második alkalommal mutatott a tizenegyes pontra. Remek pedagógiai érzékkel, a néhány napja leigazolt grúz Budu Zivzivadze kapta meg a lehetőséget, aki első mezőkövesdi találatát szerezve, kétgólosra növelte az előnyt (3-1). A hajrá kezdetén mégis közelebb tudott jönni az FC Minaj, sőt mi több, Robert Hehedosh révén ki is egyenlített (3-3). Több gól a folytatásban nem született, ezzel két győzelem után, harmadik nyári felkészülési mérkőzésén döntetlen eredményt ért el a Mezőkövesd Zsóry FC. Folytatás jövő héten, Szlovéniában, ahol négy újabb összecsapás vár a társaságra.


 

Felkészülési mérkőzés:

Mezőkövesd Zsóry FC – FC Minaj (ukrán) 3-3 (1-1)
Mezőkövesd, Mezőkövesdi Városi Stadion, 400 néző.
Játékvezető: Nagy Róbert.
MEZŐKÖVESD, 1. félidő: Szappanos (Dombó) – Farkas D., Szeles, Karnitski, Vadnai, Meskhi (Iszlai), Bertus, Molnár G., Cseri, Nagy D., Pekár.
2. félidő: Dombó (Fedinisinec) – Eperjesi, Rioashko, Iszlai, Vajda, Sidibe, Sajbán Miklós, Őri, Sajbán Máté (Szeles P.), Zivzivadze, Dragóner F. Vezetőedző: Kuttor Attila.
Gólszerzők: Cseri (12., tizenegyesből), Majik (55.), Sajbán Máté (77.), Zivzivadze (95.), Hehedosh (105., 115.)

 

 Fenyves Balázs
(FOTO: Huszár Márk)

Recommended Posts