Százhúsz százalékot kell adnunk

2017-03-03 18:21
tomiszlav_szivics2

Tomiszlav Szivics szerint az eddigi legerősebb ellenfél érkezik, nagyon kell figyelni a védekezésre, a pontrúgásokra.

– Következik a hét második, fontosabb mérkőzése, milyen önbizalommal, állapotban várjuk?

– Egy nagyon jó ellenfél érkezik, a legerősebb azok közül, akikkel eddig játszottunk. Stabil, masszív csapat, amely nem véletlenül van a tabella elején. Mi egy kicsit fáradtak vagyunk, hét nap alatt a két majdnem legtávolabbi ellenfélhez utaztunk. Koncentrálunk rájuk, próbálunk választ adni a pályán a kérdésre.

– Mennyire elégedett gyirmóti teljesítménnyel?

– Elégedett vagyok, a célt elértük, az első nyolcban még nem volt a Mezőkövesd, valamit tehát elértünk. Ez jó érzés, lendületet ad.

– Tudta-e pihentetni azokat a játékosokat, akiket szeretett volna?

– Nem annyira, de ez van. Sok nehézséggel küzdünk, sok sérültünk van, sárga laposunk is van, abban a pozícióban, ahol kevesen vagyunk. Van sok dolog, amellyel meg kell küzdenünk.

– Mivel lehet megfogni a Vasast?
– Van pár dolog, amivel meg lehet fogni őket. Kielemeztek bennünket, mi is őket. Van három veszélyes csatáruk, a két szélső sok problémát okoz mindenkinek. Nagyon jó csapat, de vannak gyenge pontjaik, ha ezeket ki tudjuk használni, lesz lehetőségünk.

– A védekezésre jobban oda kell figyelnünk?
– Igen, nem szabad területet adni a 16-osnál, és el kell kerülnünk a pontrúgásokat, hiszen van hat 190 centis feletti játékosuk, nekünk most Hudák nélkül még nagyobb probléma ez. A pozitívumokat kell nézni, 120 százalékot adni, és akkor mi is reménykedhetünk.

– A sérültek közül visszatérhet-e valaki?

– Sajnos nem, Balogh kedden edzett, jól volt, szerdán már nem, ami még nehezít a dolgunkon. Hegedűs főleg nem, Fótyik, Tujvel nem.

– Akkor sok gólt kell lőni.

– Pontosan, nagyon egyszerű.