Bernd Storck szakmai látogatást tett klubunknál. Találkozott a klub vezetőivel és csapatunk vezetőedzőjével is.

A Magyar Labdarúgó Válogatott szövetségi kapitányát hétfő délutáni szakmai látogatása alkalmával néhány klubunkat is érintő dologról kérdeztük.

Milyen céllal érkezett Mezőkövesdre?
– Elsősorban azt tartom fontosnak, hogy személyes kapcsolatot építsek ki az nb1-es klubokkal és hogy felvázolhassam nekik a gondolataimat, elképzelésimet a jövőre vonatkozóan, így ezzel a céllal érkeztem önökhöz is. Úgy gondolom sokkal hatékonyabban tudunk együtt dolgozni, ha személyesen tudok egyeztetni a klubok vezetőedzőivel és vezetőivel. Látogatásom másik fontos célja, hogy a klub és a szövetség még szorosabban tudjon együtt dolgozni. Egy egységes mérési rendszert szeretnénk kialakítani az nb1-es és nb2-es kluboknál, de önkéntes alapon. Nem szeretném rá erőltetni a klubokra, de rendkívül fontosnak tartom, hogy olyan fizikai felméréseket végezzünk a játékosokkal, melyek alapján egyéni illetve csapatszinten is tudjuk növelni a játékosok teljesítményét. Az elképzelésem lényege, hogy amennyiben egyetértenek az ötlettel, – olyan egységes, mindannyiunk számára hasznos információkat adó erőnléti teszteket végezzenek a klubedzők is, mint amilyeneket mi is végzünk telkiben a válogatottaknál.

Mi a véleménye az idei NB1-es bajnokságról?
– Úgy gondolom, hogy az idei bajnokság nagyon kiélezett és sokkal izgalmasabb a tavalyinál, mivel könnyen lehet, hogy az utolsó fordulóig nem dől el, melyik csapat nyeri meg a bajnokságot vagy éppen ki fog kiesni.

IMG_0002-min (1)

Milyenek a tapasztalatai az első osztályú kluboknál járva?
– Nagyon jók a tapasztalataim. Úgy gondolom, hogy a nemzetközi színvonalat kell mindenkinek alapul venni. Ezen színvonal mihamarabbi elérése érdekében tartom különösen fontosnak, hogy a szövetség és a klubok egymást segítve, szorosabb kapcsolatot ápoljanak. Erre minden fél nyitott a tapasztalataim alapján.  Elengedhetetlen, hogy a csapatok stílusa fejlődjön és így például az Európa ligában minél jobban helyt tudjanak állni.

Mennyire ismeri a Mezőkövesd Zsóry FC csapatát és mi a véleménye a csapat idei szerepléséről?
– A csapat őszi szerepléséhez képest meglepő volt számomra, hogy ennyire lecsúszott a tabella alsó felére. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az utolsó két mérkőzésen kiharcolhatják a bennmaradást, amihez sok sikert kívánok!

Van-e olyan mezőkövesdi játékos, akinek a teljesítményét figyelemmel kíséri?
– Egyelőre nem szeretnék nevekről beszélni, bár minden klub nagyon kíváncsi, hogy náluk kiket figyelünk. Azt viszont elmondhatom, hogy sok sikert kívánok klubjuknak az önök előtt álló feladatokhoz!

Recommended Posts