U12-es csapatunk sikeres hétvégét zárt

2017-07-18 13:39
utánpótlás

Az Alattyáni U13-as “Zsíros kupán ” az U12-es csapatunkkal vettünk részt.

– A csapatokat két négyes csoportba osztották ahol mi a Jászberény , a Dunakeszi és a Jászapáti csapataival mérkőztünk meg – nyilatkozta Lakatos Béla vezetőedző. Kezdésként a Jászberényiekkel csaptunk össze , ahol egy igen jó mérkőzésen 2-1 -es győzelmet arattunk. A csoport második meccsén is győztesen hagytuk el a pályát, megint 2-1 -re sikerült nyerni egy hajrában szerzett góllal a Dunakeszi csapata ellen. A csoport utolsó meccsétől függetlenül már továbbjutottunk a legjobb négy közé, de egyáltalán nem volt mindegy hogy hányadik helyen.Ennek fényében itt is támadólag léptünk fel, de hiába szorítottuk be ellenfelünket szinte egész mérkőzésen a kapujuk elé , egy hajrában szerzett góllal kikaptunk, így a Jászapáti csapata végzett a csoport élén. Mi csoport másodikként a “B” csoport első helyezett házigazda Alattyániakkal mérkőztünk a döntőbe jutásért ,ahol 3:1-es sikert értünk el. Következett a döntő , ahol revansot vehettünk volna korábbi csoportellenfelünk ellen ( Jászapáti ) , de sajnos ismét kijött a fizikális különbség , így 2-0-ás vereséget szenvedtünk. Összességében elmondható hogy tőlünk 1-2 évvel idősebb csapatok ellen is sikerült felvennünk a versenyt. Jól működött a csapatjáték , rúgtunk szép gólokat , láthattam szép megoldásokat. Külön öröm volt még számunkra hogy a torna legjobb játékosa tőlünk került ki Polgár Szilárd személyében!

 

Névsor: Kuzsmiczky Péter, Sántits Levente, Varga Márk, Takács Bálint, Polgár Szilárd , Kónya András , Gál Bence, Kádár Ákos, Török Martin, Barankai Valentin