A tegnapi nap folyamán a nagypályás bajnokságokban induló csapataink (U14-U19) évzárójára került sor. 

Az eseményen a csapatok edzői értékelték az elmúlt szezon munkáját és eredményeit, majd bejelentették, hogy a klub kontrolling igazgatója, Nyíri Sándor mostantól az utánpótlás munkáját is irányítja és felügyeli majd.

Tóth László akadémiai igazgató a jövőbeni szakmai elképzeléseket vázolta, míg Tállai András klubelnök az infrastruktális terveket ismertette.

 

Tállai András kiemelte még az akadémia fontos szerepét az utánpótlásunkban.

A beszédek után közös vacsorával zárult utánpótlás csapataink számára a 2017-es év.

 

Recommended Posts