Videoton – Mezőkövesd 4-0, edzői nyilatkozatok

2017-11-04 18:45
vidi meccs-crop

A két edző értékelése. 

Videoton FC – Mezőkövesd Zsóry FC 4–0 (3–0)
Felcsút, 1233 néző, v.: Karakó
Gólszerzők: Lazovic (7., 66.), Henty (16.), Scepovic (36.)
Sárga lap: Scepovic (45+2.), Vinícius (61.), illetve Szalai A. (13.), Cseri T. (25.)

Videoton: Kovácsik – Fiola, Vinícius, Juhász R. (Tóth B. 71.), Stopira – Nego, Varga J., Pátkai – Lazovic (Szabó B. 77.), Scepovic, Henty (Géresi 62.)

Mezőkövesd: Tujvel – Lázár P., Hudák, Szalai A., Vadnai – Iszlai – Koszta, Mlinar (Tóth B. 46.), Keita, Cseri T. (Baracskai 46. helyette Strestik 73.) – Novák Cs.

Kuttor Attila: Nem erre készültünk, hogy ilyen arányú vereséget fogunk szenvedni. Amit mezőnyben akartunk játszani az ült, de a hazaiak olyan minőséget képviseltek, hogy ha helyzetbe kerültek azt kihasználták, sajnos ez nálunk nincs meg. Próbáltunk egy alapjátékot kialakítani, amit át kell vinni eredményességbe, ezen kell dolgoznunk a bajnoki szünetben. Megvoltak a lehetőségeink, hogy mi szerezzünk vezetést sajnos ez nem jött össze. A második Videoton gól előtt sípolt a játékvezető, leálltak a védőink, véleményem szerint így ez nem volt szabályos találat.

Marko Nikolic: Gratulálok a csapatnak a mai teljesítmény miatt! A héten azt éreztem kezdtek leírni minket, de a csapat erre most rácáfolt. Nagyon keményen dolgozunk tovább, hogy elérjük a célunkat, ami a bajnoki cím. Nem igazán szokásom az ellenfélről beszélnem, így őket nem értékelem. Az biztos, hogy 2-0-ig voltak helyzeteik a vendégeknek is, jól játszottak addig, veszélyesek voltak, de a két gyors találatunk eldöntötte a meccset, utána már föléjük tudtunk nőni.

 

A mérkőzés összefoglalóját itt nézhetik meg.