Nyáron és jövőre több nagypályás női csapatot is el kell indítanunk.

Az elmúlt időszakban a megyei kispályás bajnokságban szerepelt mezőkövesdi női csapat, illetve a hatvaniakkal együttműködésben szerepelt régiós bajnokságban utánpótlás lány gárda. A 2017/2018-as bajnokságban viszont már U16-os és U19-es nagypályás lány csapatokat, egy évvel később pedig felnőttet is ki kell állítaniuk az élvonalbeli kluboknak. Nálunk is elkezdődött a szervezés.

– Huszonöt 25 éve vagyok a futballban, de ilyen nehéz feladat még nem volt. Volt már olyan Bőcsön, hogy a nulláról kellett fölépíteni az utánpótlást, egy csapatból kellett nyolcat szervezni. Megvan az oka, hogy miért nehéz feladat, Magyarországon a női labdarúgásnak nincs akkora tradíciója mint Németországban, vagy az Amerikai Egyesült Államokban, itthon nincs tömegbázis – magyarázta Tóth László szakmai igazgató.

– Vannak lelkes fiatal lányok, akik szeretnének részt venni a fociban. Mivel ez egy hirtelen döntés, egy szempont van, hogy megszeressék a focit, elinduljon valami. Nem minőségi futballra lesz szükség még tehát, menet közben, 3-4 év alatt kell eljutni a megfelelő színvonalra. A lényeg, hogy a 16-19 évesek érezzék jól magukat, szeressenek edzésre járni, megfelelő számban megjelenjenek a mérkőzéseken – sorolta a kezdeti célokat Tóth László.

Mint mondta, nem fél attól, hogy nagy arányú vereségek esetleg elveszik a lányok kedvét a játéktól.

–  Valamikor egy 5-ösnek is örültünk, énekeltünk a buszon. Abból csapatból aztán 8-an nb2-ben futballoztak, volt, aki az nb1-ben is. Ez az előírás, meg fogunk neki felelni. Később felnőtt csapatra is szükség lesz, az u19 lép egyet, amikor azt a gárdát szervezzük, arra is figyelünk, hogy ne csak utolsó éves, 1999-es, hanem 2000-2001-es születésű lányokat is toborozunk, hogy meglegyen az átmenet. A kispályás csapat tagjaira is támaszkodunk, főleg a felnőttben, várjuk, hogy tudnak segíteni nekünk. A női csapatokat László István szervezi, aki minden követ megmozgat és meg is oldja. Van terület, ahol van tradíciója a női labdarúgásnak, például Heves városa, megpróbálunk olyan kompromisszumos megoldást találni, hogy mindkét klub jól járjon – tette hozzá Tóth László.

Recommended Posts