Mizser Marcell bízik abban, hogy legalább egy mérkőzést sikerül megnyernie a kontinensviadalon.
Az elmúlt két hetet Tatán, edzőtáborban töltötte Mizser Marcell. Junior ökölvívónk ma reggel indult Ukrajnába, a korosztályos Erópa bajnokságra.
– Az elmúlt két hét rengeteg edzéssel telt. Reggel futottunk, de az inkább ébresztő volt, hiszen délelőtt újra futás szerepelt a programban, amivel az erőnlétünket javítottuk. Délután már a gyorsaságot csiszoltuk és boxoltunk. Sok különbség volt az otthoni tréningekhez képest, hiszen ott a stílust alakítottuk ki, itt pedig ehhez tettünk hozzá. Eleinte furcsa volt, hogy más edzőkkel dolgozom, de a végére teljesen megszoktam – számolt be az edzőtáborban történtekről Mizser Marcell.

Ökölvívónk számára azonban nem volt minden, s mindenki ismeretlen, hiszen vele volt kövesdi edzője, Barna Tibor, valamint ott volt az edzőtáborban a kövesdi származású Balog Vilmos is.

– Az agyam teljesen ráállt a boxra, már minden külső körülményt ki tudok zárni a ringben. Ezen kívül a védekezést gyakoroltuk, sokkal zártabb boxot sajátítottam el. Minden súlycsoportban ketten voltunk, a diákolimpia első két helyezettje. Alapesetben az aranyérmesek voltak a jelöltek az EB-indulásra, a másodikok feladata az volt, hogy őt segítsék, sérülés esetén viszont ők vehették át az első helyét. Szerencsére nekem nem jött közbe semmi – folytatta Marcell, aki nemzetközi tapasztalatot is szerezhetett, hiszen Szlovákia és Csehország válogatottja is ellátogatott Tatára, kesztyűzni.

– Nekem nem jutott szlovák ellenfél, egy cseh fiúval viszont összemérhettem tudásomat. Igaz, ő egy súlycsoporttal lejjebb versenyez, de nem volt nagy különbség. Ez alapján nem igazán tudtam fölmérni, milyen a nemzetközi mezőny, milyenek például az oroszok, ukránok, ez majd az EB-n fog kiderülni. Szombaton tudjuk meg, kik lesznek az ellenfelek, s azt is, hány mérkőzést kell majd vívnunk. Még nem izgulok, de nagyon várom már a versenyt – árulta el versenyzőnk.

Elmondta, azt kell majd nyújtania, amit eddig gyakoroltak Kövesden, vagy az edzőtáborban. Zártan kell majd boxolnia, s három meneten keresztül osztani, főleg magasabb ellenfelek ellen. Ő a súlycsoportban alacsonynak számít, viszont nagyobb ütőerővel rendelkezik. S, hogy mi a célja? Az, hogy legalább egy mérkőzést megnyerjen, akkor már elégedett volna, hiszen azt jelenti, két országban nincs jobb nála.

Recommended Posts