Berecz Zsombor nyári érkezése óta már százszázalékos állapotban érzi magát, és természetesen komoly bizonyításai vágy ég benne a szombati nappal kapcsolatosan.


 

– A nyár egyik legnagyobb szenzációját jelentette klubunk átigazolási híreinél, hogy a MOL Fehérvár FC válogatott labdarúgójaként Mezőkövesdre kerültél. Azóta több hónap is eltelt már, ezért jogosan merül fel a kérdés: mennyire érzed úgy, hogy jó döntést hoztál?

– Teljes mértékben, mert Székesfehérváron nagyon kevés játéklehetőséget kaptam, ami pedig valószínűleg erre a szezonra is érvényes lett volna – válaszolt kérdésünkre az előző évet még a MOL Fehérvár FC-nél töltő Berecz Zsombor. – Mezőkövesden kezdettől fogva megkapom a lehetőséget, folyamatosan tudok bizonyítani, ezért is mondom azt, hogy jobb döntést hoztam, mintha maradtam volna.

– A bajnokság első fordulóiban még csak csereként léptél pályára, azóta viszont kirobbanthatatlan vagy a kezdőcsapatból. Te is úgy érzed, hogy gyorsan sikerült megtalálni a helyedet az új társak között?

– Szerencsére igen, viszonylag gyorsan sikerült megtalálni az összhangot a többiekkel. Kezdetben kicsit mégis nehezebb dolgom volt, mert sokáig nem játszottam, ezért kellett úgy négy-öt meccs, mire visszataláltam a régi útra. Az erőnlétem is fokozatosan lett egyre jobb, most pedig már valóban százszázalékos állapotban érzem magam. A beilleszkedés kapcsán sem ütköztem semmilyen falba, már az első napoktól mindenki nyitott felém, aminek azért is örültem, mert ez is fontos szerepet játszik abban, hogy egy új játékos milyen teljesítményt tud nyújtani.

– A gyors beilleszkedés mellett eddig a csapat szereplése is sikertörténet. Mit gondolsz az idei mérkőzéseitekről?

– Nem tudom, ki mit írt volna alá a szezon elején, de én azok közé tartozom, aki elfogadta volna, ha nyolc forduló után így állunk. Mindazonáltal úgy gondolom, nem véletlenül történtek így a dolgok, és teljesen jogosan vagyunk ilyen pozícióban. Persze, akadtak eddig olyan mérkőzések is, amelyeken a szerencse is velünk volt, de ezzel együtt sem lehet elvitatni tőlünk az eddigi produkciónkat, mert megérdemelten birtokoljuk a bajnokság második helyét.

– Hétvégén az a MOL Fehérvár FC látogat Mezőkövesdre, amely alakulattal kezdted el a nyári felkészülést. Milyen érzések motoszkálnak benned a kölcsönstátuszod apropóján?

– Nem tagadom, furcsa érzések, de szerintem, ez rendjén is van így. Már most is gondolok ilyen szempontból is az összecsapásra, és ez szombaton biztosan erősebb lesz. Ott van bennem, és a találkozón is égni fog az az egészséges bizonyítási vágy, viszont nem szeretném, hogy mindez összenyomjon, vagy hátráltasson a jó játékban. Mindenképpen a legjobbamat szeretném nyújtani, aztán majd meglátjuk, az mire lesz elég.

– A bajnokság kilencedik fordulójában járunk, és az eddigiek alapján abszolút csúcsrangadó következik. Gondoltad volna, amikor ide kerültél, hogy az őszi szezon felénél ilyen pozícióban várhatjátok a székesfehérváriak elleni találkozót?

– Arra, hogy második helyen állunk majd, amikor a bajnokság első körének végén a Fehérvár ellen játszunk, nem igen számítottam. Arra sem, hogy miután ellenfelünk éllovasként érkezik hozzánk, egyfajta szuperrangadót játszunk majd a kilencedik fordulóban. Ennek ellenére úgy gondolom, egyáltalán nem szabad, hogy ezzel foglalkozzunk, mert meglátásom szerint, így is inkább a vendégeken lesz nagyobb a teher. Nehéz lenne előre megmondani, hogy milyen mérkőzést játszunk majd, de én úgy érzem, hogy egyik oldalon sem lesz sok helyzet. Az a csapat, amelyik ezt a kevés helyzetet jobban használja ki, az fogja megszerezni a három pontot, én pedig nagyon bízom benne, hogy mi leszünk az a csapat.

 

(FOTO: Gál Péter)

Recommended Posts