Jelenleg több rúgott gólja miatt áll jobban ferencvárosi ellenfelénél Kuttor Attila együttese, de szombat este már pontszámban is előrébb tartana.


 

OTP Bank Liga, 11. forduló
Ferencvárosi TC (3.) – Mezőkövesd Zsóry FC (2.)
Budapest, Groupama Aréna, november 2., szombat, 17.00. (M4 Sport, m4sport.hu)
Játékvezető: Pintér Csaba.

 

Szombaton az idei bajnokság egy harmadához érünk, az OTP Bank Ligában címvédő Ferencvárosi TC elleni találkozón ugyanis a tizenegyedik fordulóhoz érkezik a Mezőkövesd Zsóry FC csapata. A két gárda mondhatni, ugyanolyan mérleggel vághat neki az összecsapásnak, azzal a különbséggel, hogy a zöld-fehérek eggyel kevesebb meccset játszottak, és eggyel kevesebbszer is kaptak ki.

Szóval két egyaránt huszonkét ponttal rendelkező gárda randevúját láthatja a Groupama Aréna közönsége, illetve az M4 Sport televíziós csatorna élő közvetítésének hála, az egész ország, a kérdés pedig az maradt, melyik félnek sikerül jobban a hétvégéje? Az, hogy a Fradi hazai környezetben mindenkivel szemben esélyesként lép pályára, nem újkeletű dolog, ráadásul az elmúlt időszak remek eredményeket is hozott Szerhij Rebrov tanítványainak. A folyamatos sorozatterhelésnek azonban már az előző hétvégi, Fehérvár elleni rangadó végjátékában látható jelei mutatkoztak, az utolsó energiatartalékok felhasználását pedig már az FTC szakvezetése is megemlítette.

A mieinknél ezzel szemben erőnlétben is minden a legnagyobb renden, mert bár szerdán a Sényő elleni kupafellépés alkalmával minimális különbségű továbbjutást ünnepelhettünk, mégis sok olyan játékos kapott lehetőséget, akik szerepeltetésével a keret minden tajga jó állapotban várhatja a szombati napot. Szükség is lesz a mezőkövesdi játékosoknak minden erejükre, és tudásukra, mivel az Üllői úton soha, senkinek nem egyszerű. Ahogyan egy korábbi írásunkban fogalmaztunk, a Zsóry még soha nem állt ennyire közel a Fradihoz az éppen aktuális szezon jelenlegi periódusában, ezért alapvetően mindkét fél komoly találkozóra, vagy, ha úgy tetszik, dobogós rangadóra készülhet.

– Elképesztően rohan az idő, pedig még szinte csak most történt, hogy a Zalaegerszeg elleni győzelemmel elindult a szezon – reagált Kuttor Attila mezőkövesdi vezetőedző arra a felvetésünkre, hogy a holnapi ütközettel máris véget ér a bajnokság első harmada.

– Való igaz, már csak a Fradival nem játszottunk idén az élvonalbeli mezőnyben, de szombaton ilyen tekintetben is teljes lesz a kép. Természetesen a bajnokság első körével kapcsolatosan. Azt gondolom, továbbra is jó formáról beszélhetünk, ezt igazolja a múlt heti, Debrecen elleni győzelmünk is, mert egy erős, kiváló erőkből álló együttest sikerült két góllal legyőznünk. Nem is lehet más a célunk ezen a hétvégén sem, mint ennek megismétlése. Nem hiszem, hogy elbizakodott kijelentés lenne ez, hiszen mindenki ellen úgy lépünk pályára, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a három pont megszerzéséért, legyen az a tabellán utolsó helyen álló társaság, vagy akár az Európa Liga csoportkörében vitézkedő, és egyre jobb formába lendülő FTC. Nagyon szeretnénk egy szép eredményt elérni a szombati találkozón, mert tavaly háromszor is egyetlen gólon múlott a pontszerzésünk, és a következő lépést ez jelentené a Fradi ellen.


 

A 11. forduló további párosításai:

2019. November 2., szombat
14.30.: Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd (M4 Sport, m4sport.hu)
17.00.: DVTK – Kisvárda Master Good (m4sport.hu)
17.00.: Kaposvári Rákóczi FC – Újpest FC (m4sport.hu)
17.00.: ZTE FC – MOL Fehérvár FC (m4sport.hu)
17.00.: DVSC – Paksi FC (m4sport.hu)

 

(FOTO: Gál Péter)

Recommended Posts